5. Vereség

-          Jól vagy?  - Térdelek Liam mellé, aki elhúzza a száját.

-          Jobban lennék, ha szól a kiscsaj, akit egész délután fűztem, hogy egy két méteres benga állat a férje – morog, mire elnevetem magam. Jamie arcán már elhalványult a monokli, ami az első találkozásunkkor színesebbé tette a szeme alatti területet, de neki is ugyanez volt a problémája.

-          Ti buktok a férjes asszonyokra? – Nevetek hangosan, kettejük közt járatva a pillantásom, mire összenéznek aztán csak somolyogva vállat vonnak, én meg megcsóválom a fejem. – Hozok jeget – állok fel, majd a konyhába megyek, de odáig hallom, hogy élénken diskurálnak valamiről. Mikor visszatérek Liam érdekesen mérget, majd elmosolyodik.

-          Szóval kibékültetek? – Néz rám kérdőn, mire megvonom a vállam.

-          Az attól függ ehetőt főzött-e – nézek Jamie ragyogóan kék szemeibe.

-          Erre azt hiszem nem lesz panasz – kotyog közbe Nick, miközben én ellátom Liam sérülését. Csak kérdőn nézek a fiúkra, akik majd megpukkadnak annyira nevetnek.

-          Jamie szakácsként végzett először és elég jó mindig abban, amit csinál – ad Liam magyarázatot, mire eltátom a szám egy pillanatra. Valahogy nem néztem volna ki belőle, hogy egy sajtos makaróninál többre is képes. Tele van meglepetésekkel ez a pasas.

-          Ez darabig tuti nem kell sminkelned – mosolygok rá, mikor leveszem a jeges zacskót az arcáról, ami alatt vörös a bőr és fel is van dagadva rendesen.

-          Francba – vigyorog rám, majd felszisszen, mikor visszateszem az arcára a borogatást.

-          Na jó, ha ti elintézitek én lelépek – köszön el Nick, akit én engedek ki az ajtón, mert Liam kissé szédül, így Jamie felviszi a szobájába.

-          Ketten maradtunk – jelenti be Jamie hirtelen, majd a vállamra fekteti a tenyerét és masszírozni kezdi őket, amit jóleső nyögéssel fogadok. Kellemes érzés, ahogy a hosszú ujjaival finoman kigyúrja az egyik óriási görcsöt a bőröm alól, de tudom, hogy megint csak el akar csábítani.

-          Kapok vacsorát? – pillantok rá hirtelen, mire elmosolyodik.

-          Persze – bólint lassan, majd kiszolgál és csendben figyeli, hogy ízlik-e amit készített. Próbálok nem felnyögni már az első falat után, de ha valami az tényleg biztos, hogy nagyon ért a főzéshez.

-          Miért nem maradtál szakács? – Sóhajtok nagyot jóllakottan, a hasamat simogatva és meglepődve veszem észre, hogy még desszertet is kapok.

-          Mert akkor valakinek az éttermében kéne dolgoznom. Vagy főzöl vagy üzletet vezetsz, a kettő együtt nem megy – von vállat. – Nem vagyok hajlandó semmilyen idiótának ugrálni.

-          Liam és a csajaid biztos élvezik, hogy csak itthon gyakorolsz – mosolygok rá, de ő elkomorul.

-          Nem szoktam semmilyen nőcskének főzőcskézni – fintorog. – Talán te vagy az első – gondolkodik el, miközben tölt egy újabb pohár bort magának.

-          Mi ez a nőgyűlölet? – Pislogok nagyokat, mert állandóan úgy beszél a gyengébb nem képviselőiről, mintha mihaszna kurvák lennénk, ez pedig cseppet sem tetszik.

-          Nem gyűlölöm a nőket – néz rám értetlenül. – Vagyis nem kevésbé, mint az embereket alapjáraton, teljesen mindegy milyen nemű emberről is beszélünk.

-          Kezdelek nem érteni – ráncolom össze a homlokom, hisz elég bizarul hangzik, amit mond. Hogy lehetne mindenkit gyűlölni, korra és nemre való tekintet nélkül?

-          Az emberek gonoszak, nekem meg hánynom kell tőlük. Oké, van pár kivétel, de nem az a jellemző, hogy bárkit is szeretnék – suttog. Legalább őszinte, még akkor is ha totál bolond.

-          És engem is utálsz? – Kíváncsiskodom.

-          Nem mondom, hogy kedvellek – kuncog fel. – De minél többet vagy a közelemben, annál kevésbé megy, hogy gyűlöljelek. Persze egy idegesítő, makacs picsa vagy, de ez már részletkérdés – kacag fel, én pedig lenyűgözve bámulom, ahogy nevet. Hirtelen elgondolkodom azon, hogy mi van, ha igaza volt és tényleg csak előítéletes vagyok. Lehet, hogy kívülről úgy néz ki, mint egy tinédzser, de belülről igenis megvan benne az a határozottság, ami le szokott venni a lábamról többnyire. Mégis valamiért el se bírom képzelni, hogy egyáltalán hozzámérjen. Van benne valami, ami taszít, amit nem tudok megmagyarázni, sőt talán fel sem foghatom, hogy miért is van ez így, hogy mi ez az érzés, de ott vibrál benne, a szemében van, talán a lénye része, de nem tudok ezzel mit kezdeni.

Úgy méreget, mintha egy bonyolult keresztrejtvény lennék, amit meg kéne fejtenie, de nem jut semmire. Jót mosolygok rajta, látszik, hogy küzd azzal, hogy rájöjjön mit is gondolok. Pedig nem túl bonyolult az ügy. Egy ilyen nőnek nem kéne, hogy problémát okozzon kitalálni, mit is akar tőle egy férfi, egy kellemes vacsora után. Olyan egyértelmű. Ő mégis túlgondolja, mögöttes szándékokat keres, érzelmeket, bonyodalmakat, amiket egyetlen fickó se szívesen kever bele a kalandjaiba. De tipikus nő. Mindig mást akar látni, mint ami van. Talán tényleg arra gondol, hogy el akarom venni. Lehetséges, hogy már a gyerekeink nevét is kitalálta, ahogy a legtöbb csaj. Bolond fruskák, túl nagy elvárásokkal.

De nem, ő inkább egy önérzetes tyúk, aki azt hiszi, hogy ha feleslegesen túráztat, majd feladom. Persze ő nem érti, hogy vannak bizonyos dolgok, amikre képes vagyok hosszú időn át is, türelmesen várni. Ő is ilyen. Ha lerohanom, elszalad, így más taktika kell. Meg kell várnom, amíg ő sétál be a csapdába magától. Persze okos és sejti, hogy a vesztébe rohan, de remélem mire ráébred, hogy mi is történik, addigra már késő lesz. Ez az egyetlen lehetőségem.

-          Bort? – Nézek rá kérdőn, mire tétován bólint egyet, én meg töltök neki egy öblös pohárba.

-          Le akarsz itatni? – Kortyol bele, miközben kérdőn néz rám.

-          Felmerült ez az ötlet is, de elvetettem – kacsintok rá. – Szóval most már rendben vagyunk? – Nézek rá kérdőn.

-          Fogjuk rá, bár az egész lényegtelen úgyis elutazom – von vállat.

-          Ezt már említetted – bólogatok. – Holnap nincs kedvetek eljönni a lakótársaiddal a klubba? – Ajánlom fel neki az újabb lehetőséget.

-          Talán – mosolyodik el, én pedig csak bámulom és fantáziálok arról, hogy mit is csinálhatnánk épp, ha nem lenne ilyen rohadt makacs. A bortól lassan felenged és fecsegni kezd mindenféléről. Elég szórakoztató, még meg is nevettet, amin kissé meglepődök megint, de hát ez van.

-          Nincs az-az Isten – csóválom meg a fejem, mikor kiszúrja a játékkonzolt, amit Liam szeret nyúzni.

-          Félsz, hogy kikapsz? – Ül le a földre, miközben a játékok közt kezd kutakodni.

-          Nem igazán – csóválom meg a fejem. – Kinőttem már ezekből a gyerekes marhaságokból.

-          Ne legyél már ilyen komor, engedd el magad vagy ez csak kifogás igaz? – vigyorodik el. Tudom, hogy csak provokálni akar, beveti a női trükkök egyik legalapvetőbbjét, azzal, hogy kihívás elé állít. – Félsz, hogy megver egy lány? – Kuncog halkan, miközben a világ legelcsépeltebb mondata hagyja el a száját, mégis elég bájosan csinálja ahhoz, hogy ne tartsam érte egy buta kurvának.

-          Mondtam már, hogy sosem szoktam veszíteni igaz? – Köszörülöm meg a torkom.

-          Bizonyítsd be – szólít fel, mire nagyot sóhajtva leülök mellé és beüzemelem a rendszert, aztán nekiállunk játszani. Tényleg nem veszítek, de úgy tűnik őt cseppet sem zavarja, hogy állandóan kikap. Inkább csak nevet az egészen. Kissé meglep, hogy nem vágja ki a hisztit a dolog miatt, a legtöbb lány kikövetelte, hogy legalább egy meccset bukjak el. Talán mégis más, mint a többi.

-          Még egy? – kérdezem halkan.

-          Nem, ennél több vereséget nem bírna ki az önbizalmam – kacag. - Oké, beismerem, hogy ebben jobb vagy, mint én – adja meg magát.

-          Mindenben jobb vagyok – vágom rá, bár tudom, hogy ez kissé beképzelten hangzik.

-          Szerintem sminkelni nem tudnál – ingatja a fejét.

-          Meg tudnám tanulni – dőlök hátra, ugyanis hiába élvezem a vele való akár barátinak is nevezhető játszadozást, kezdek fáradni. Ő is nagyokat ásít, így elnézek az óra felé, ami szerint már fél hat van.

-          Itt alszol? – Nézek rá kérdőn.

-          Dolgoznom kell holnap azaz ma, inkább hazamegyek – nyújtózkodik nagyot, nekem meg majdnem kicsordul a nyálam, ahogy figyelem milyen gyönyörű a teste. Muszáj, hogy az enyém legyen.

-          Hazaviszlek – tápászkodok fel nagy nehezen.

-          Ittál – jelenti ki, mire megint nevetnem kell. Komolyan kezd fájni a hasam és az arcom is már, nem is tudom mikor nevettem ennyit utoljára.

-          Nem megyek neki egy fának se ígérem – indulok el, ő pedig kétkedve követ, de azért mégis beszáll mellém, én pedig tényleg biztonságban hazaviszem.

-          Ha te is hazaértél írj egy üzenetet, tudni akarom, hogy visszafelé se karamboloztál – suttogja halkan, mire felhúzom az egyik szemöldököm.

-          Csak nem aggódsz miattam?

-          Nem, de azt hiszem Liam nehezen viselné, ha az öcsikéje felcsavarodna egy oszlopra – somolyog. – Na jó, talán egy kicsit én is aggódni fogok – pattan ki a kocsiból, miután egy gyors puszit nyom az arcomra, én  meg döbbenten bámulok utána, miközben az illata még mindig az orromban van.

Hiába hív, nem veszem fel. Az este így is túl sok volt. Van benne valami, ami talán kicsit mégis megbabonázott. Persze ma este se úszom meg, hogy találkozzunk. Kellett nekem elmondani Larának, hogy meghívtak minket bulizni. Épphogy hazaesem, két órás alvással és tizenkét órányi kőkemény melóval a hátam mögött, amit egy primadonnával kellett eltöltenem, Lara már tuszkol is a fürdőbe, hogy kezdjek készülődni, de én csak aludni akarok és enni végre valamit.

-          Hagyj már – nyögök fel, mikor egy forró fürdő után, épphogy elnyúlok az ágyamon és ő máris berobog, hogy ismét divatdiktátort játsszon.

-          Nem-nem – csóválja a fejét.

-          Nem megyek sehova – csukom le a szemeim.

-          Ó, dehogynem – huppan le mellém.

-          Fáradt vagyok – nézek rá kérlelően.

-          Ismerlek, a fáradtságod elűzi egy bögre kávé, szerintem inkább félsz – vigyorog, én meg kitekerném a nyakát, amiért mindig ilyen élesen látja a dolgokat, még akkor is, ha csak minimális információkkal rendelkezik.

-          Fáradt vagyok – kötöm azért mégis az ebet a karóhoz, de tudom, hogy semmi értelme.

-          Kezd megtetszeni neked – kuncog fel.

-          Nem – mordulok rá.

-          Oké, akkor nem – von vállat. – Tök mindegy, öltözz fel, addig csinálok kávét meg vacsorát – robog ki, miután kidobálta a szerinte megfelelő darabokat az ágyamra. Tudom, hogy nincs választásom, azaz pontosítva semmi, neki se állok vitatkozni vele, nem nyerhetek. Jamie persze újból hív, de megint kinyomom. Nem akarok vele beszélni, mert még a végén tényleg meggyőz arról, hogy nem is egy gonosz, rosszindulatú, beképzelt pöcs.

Épphogy beállnák a sorba, egy biztonsági őr, mellénk is sétál és mosolyogva, kihúz minket onnan.

-          Vanessa igaz? – Kérdezi kedvesen, mire bólintok. – Jamie már várt – kísér be soron kívül, mire nagyot sóhajtok, Lara meg csak vigyorog, mint a vadalma. Tetszik neki, hogy kivételezett helyzetbe vagyunk, nekem viszont cseppet sem. Ennek már megint megvesztegetés szaga van, de lehet, hogy immár csak paranoiás vagyok.

-          Köszönjük – mosolygok a férfira, mikor a galériához vezető lépcsőnél elbúcsúzik és visszamegy a helyére.

-          Nagyon teper – kiabálja Lara a fülembe, mire megforgatom a szemeim, de mire felérünk, már ott is áll Jamie a lépcső tetején, egy olyan mosollyal az arcán, amitől egy pillanatra, mintha megroggyanna a térdem.

-          Nem mondták még önnek hölgyem, hogy illetlenség kinyomni egy úriember hívását harmincadszorra is? – Súgja a fülembe köszönés helyett.

-          Még jó, hogy ma egy úriember se hívott – mosolygok rá, mire felkacag és Lara felé fordul, de én máris két erős kar szorításában találom magam, amik Liamhez tartoznak. A monoklija elég ronda, de a vigyora így is a régi. Valahogy megnyugtat, hogy itt van és ha kell biztos vagyok benne, hogy megvéd a hiéna testvérétől, aki totálisan átmossa lassan az agyam.

-          Gyere – húz magával azonnal egy asztalhoz, ahol hat liba ücsörög és koktél szürcsölget. Mindenkinek bemutatnak minket egyesével, de egyik lánynak se sikerül megjegyeznem a nevét. Mindegyikük furcsán méreget minket, de nem nagyon törődök velük, Liam teljesen lefoglal. Minél többet iszik, annál több ruhát dob le magáról, szerencsére a nadrág marad, de valamiért nem rá figyelek, hiába fecseg arról, hogy milyen hatással is van a nőkre az, hogy beverték a képét. Jamie két lányt fűz egyszerre, de a tekintetét mégis magamon érzem, mégis akárhányszor felé pillantok realizálnom kell, hogy abszolút nem figyel rám. Lara Nickkel beszélget, Liam pedig hirtelen felpattan és a lépcsőt ismét nem használva a korláton átugorva jut le a dj pulthoz, hogy ott táncoljon.

-          Egyszer ki fogja törni a nyakát – sóhajt fel az egyik lány mellettem, mire zavartan nézek rá, hisz eddig senki nem szólt hozzám Liamen kívül.

-           Elképzelhető – bólintok, de az említett kismajom épp visszakapaszkodik és a korláton lógva kezd el kiabálni, hogy induljak el utána.

-          Menj, úgyse adja fel – mosolyog rám a szőke lány, én meg lehajtom az italom és a lépcsőt használva elindulok a seggét rázó barátom felé.

Talán kicsit irigy vagyok, amiért Liam már megint elrabolta tőlem a prédát, de legalább tudom, hogy nem fogja ma éjjel sehova vinni. A korlátnak dőlve figyelem Vanessát. Már megint úgy táncol, mint akkor este, már megint úgy érzem le kell mennem és akár ősember módjára is de meg kell kapnom, de nem lehet. Tudja, hogy figyelem, már nem titkolom, a tekintetünk néha-néha összeakad, ő elmosolyodik, majd a bátyám felé fordul és tovább táncol, immár mezítláb, semmitől és senkitől sem zavartatva.

-          Jössz? – Nyivákol Farrah, mire értetlenül pislogok rá. Halvány lila gőzöm sincs miről dumált eddig, mert totálisan hidegen hagy az a rengeteg ostobaság, ami kiömlik a száján. Egyszerűen rosszul vagyok tőle, de egy dologra mégis jó lesz.

-          Dugni? - Húzom fel kérdőn a szemöldököm, mire elvigyorodik és már indul is el, minden további kérdés vagy tétovázás nélkül magabiztosan. Hiába buta, le kell vezetnem a felesleges energiáim, mert mire Vanessa az enyém lesz….

Gyors, unalmas, de legalább kielégítő az egész, persze azon megsértődik, hogy utána kidobatom és ki is tiltatom a klubból, fenyegetőzik, hogy ezt még megbánom, de nem igazán hat meg a dolog. A ruháim igazgatva lépek ki a folyosóra és egyből Vanessába ütközöm, aki gúnyosan mosolyog a falnak dőlve.

-          Jó volt? – Kérdezi halkan, mire ráncba szalad a homlokom. Mintha érdekelném…

-          Fogjuk rá – bólintok.

-          Csak gondoltam elköszönök – néz rám azokkal a hatalmas szemeivel, én pedig nem igazán értem mire akar most kilyukadni. Fiatal még az este, miért menne el?

-          Fáradt vagy? – Tippelek, de ő csak némán csóválja a fejét. – Nem tetszik a zene? – Pillantok el a tánctér felé, ami tömve van az őrjöngő fiatalokkal, de ismét nemet int. – Rosszul érzed magad? – Lépek hozzá közelebb.

-          Nem, hazamegyek, aztán a reptérre. Kaptam az előbb egy elég jó ajánlatot – mosolyodik el, de van valami az arckifejezésében, ami cseppet sem tetszik.

-          Elviszlek – indulok el, de a hangja megállít.

-          Nem. Van még öt lány, aki sorba áll azért, hogy ágyba, azaz raktárba vidd őket – mosolyog, de ez nem olyan mosoly, amilyet már megszoktam tőle és ami totál elbűvölő.

-          Most kiakadtál, mert megdugtam, Farraht? – Nézek rá kérdőn. Eddig elutasított, most meg az bántja, hogy valaki mással voltam? Komolyan nem értem én a nőket.

-          Dehogy, csak nem akarok egész úton csuklani Japánig, mert tuti engem átkoznának, ha most hazavinnél és ők már nem kaphatnának belőled egy darabot se.

-          Nem, érdekel, azt csinálok amihez kedvem van. Hazaviszlek – jelentem ki határozottan, de ő már megint csak a fejét rázza, ami kezd kicsit bosszantani.

-          Maradj, jó mulatást és ég veled – suttogja, majd sarkon fordul és elsétálna, ha egy fél perces utána bámulás után, nem kapcsolnék, hogy ki fog csúszni a kezeim közül, ha most hagyom így elmenni, ezt a luxust pedig nem engedhetem meg magamnak.

-          Kiakadtál, mert megdugtam Farraht, de te mondtad, hogy nincs köztünk meg a kémia és nem fogsz velem lefeküdni szóval most komolyan nem értelek – cibálom be a raktárba.

-          Miért szemeztél velem egész este? – kérdezi halkan, mire elnevetem magam.

-          Mert tetszel, de ez nem volt eddig se titok – zavarodom össze lassan teljesen.

-          Akkor miért mentél el dugni azzal a csajjal? – fintorog.

-          Oké, ebből elég, azt csinálok amit akarok. Most hazaviszlek és út közben megbeszéljük – fogom meg a kezét nagyot sóhajtva, majd a hátsó kijáratig meg se állok vele, ahol az autóm áll. Ő viszont egész úton nem szólal meg, ami dühít. Döntse már el, mit akar, az ég szerelmére. És amúgy is nem tök mindegy? Nincs joga játszani a sértődött kisasszonyt…. Képes lenne szó nélkül bemenni a házba, de nem hagyom, utána megyek, mert addig tuti, hogy nem utazik sehová, amíg meg nem mondja, hogy már megint miért is én vagyok a faszfej.

-          Rám néznél legalább? – Kapom el, mikor majdnem rám vágja a bejárati ajtót.

-          Hazahoztál, most visszamehetsz, ha erre járok majd, felhívlak és összefutunk – mosolyog rám kedvesen, amitől még inkább elvesztem a fonalat.

-          Neked tuti, hogy nincs ki mind a négy kerekeid – sóhajtok fel, de nem tudok tovább uralkodni magamon, túl közel van, túl gyönyörű és muszáj megcsókolnom. Nem habozok, nem gondolkodok, csak a hajába túrok és teszem, amit az ösztöneim diktálnak. Meglepetten nyög fel, amit meg tudok érteni. Az első döbbentet az okozza, hogy nem lök el, hanem hagyja, hogy a nyelvemmel utat törjek az ajkai közé, a másodikat pedig talán az váltja ki, hogy elkönyvelhetem ezt a csókot életem legtökéletesebb csókjaként. Mintha erre teremtettek volna… Aztán jön a harmadik, mikor elválok tőle, ugyanis nem pofoz fel, mint ahogy arra először számítok, hanem nagyra tágult vágytól csillogó szemekkel bámul rám, miközben az ujjaival a tarkóm simogatja, majd mosolyogni kezd és úgy esik nekem, mint egy éhes tigris, ezzel zöld jelzést adva, mindenre, amiről eddig csak fantáziálhattam.