2014. április 13., vasárnap

6. Ha újra látlak



Hoppá…
Hát igen, ez az, amire biztos, hogy soha nem fogadtam volna. Talán a düh tette ilyen jóvá, talán tényleg igaza volt és végig megvolt az, amit először a testvérében kerestem. Az a hülye csók az oka, ha nem ilyen pimasz és szemtelen most tuti nem feküdnék mellette levegő után kapkodva, totál értetlenül, hisz az érzékeim úgy tűnik teljesen megcsaltak és a belső radarom is hajíthatom ki a kukába, mert Jamie sajnos tényleg elképesztően jó. Ráadásul megkapta amit akart, de ezt cseppet se tudom bánni, elvégre én is kaptam tőle valamit.
Ahogy végiggondolom mindezt kuncogni kezdek, ő meg kíváncsian sandít rám, de eszem ágába sincs elmondani mi is ilyen mulatságos. Amúgy is mennem kell csomagolni. Az egyszer biztos, hogy sikerült rendesen elköszönnöm tőle.
-          Most hová mész? – kérdezi rekedten, mikor felülök, ami elég nagy mutatvány, mert a tagjaim még mindig zsibbadtak. Mintha tényleg rám szakadt volna a plafon.
-          Zuhanyozni – mászok ki az ágyból, majd a fürdőbe sétálok. Direkt nem invitálom, egyszerűen mindketten tudjuk, hogy ez ennyi volt. Ő nyert, na meg én is és kész. Szerencsére nem jön utánam, viszont akkor is az ágyamban fekszik mikor visszaérek és a plafont bámulja, miközben cigizik. Furcsa az egész, sosem hittem volna, hogy pont vele lesz ennyire jó és az még furcsább, hogy itt maradt. Persze nem rossz látvány, hiába részesített előnyben mindig a nála jóval szélesebb vállú, erősebb alkatú, borostás férfiakat, most mégis elbűvöl egy kicsit ez a babaarcú félisten is.
-          Hova is kell utaznod? – Néz rám egy pillanatra, miközben lassan ő is nekiáll felöltözni.
-          Japánba – mosolyodom el. Mindig is vonzódtam a kelethez, lenyűgöz és elvarázsol, nem tudom megunni soha.
-          Értem – húzza vissza a pólóját, miközben én pakolok, aztán mikor végez leül az ágy szélére én meg értetlenül nézek rá. Miért nem megy el? Mit akar még? Megkapta amit akart, nyert, akkor meg mire vár? Nem értem.
-          Szóval? – pislogok rá kérdőn.
-          Mit szóval? – kérdez vissza.
-          Nem mész haza? – Próbálom meg rávezetni, hogy totál feleslegesen ül itt. Nincs időm még egy menetre, ha el akarom érni a gépet.
-          Kiviszlek a reptérre – von vállat hanyagul. Olyan hűvös és hideg, mint eddig, szerencsére ez nem változott.
-          Hívok taxit, menj nyugodtan – mosolygok rá, hogy tudja semmit nem várok el tőle. Eszem ágában sincs a nyakába akaszkodni, mert lefeküdtünk. Remélem nem gondolja, hogy a barátnője akarok lenni, akit ide-oda kell fuvaroznia és aki azt fogja kérni, hogy ne randizgasson mással, amíg távol vagyok. Nevetséges lenne, már az ötleten is kacagnom kell, de remélem van annyi esze, hogy nem von le ilyesfajta következtetéseket.
-          Már a klubban is mondtam, hogy elviszlek – dől a hátára, miközben engem vizslat. Nem értem mire megy ki az újabb játék, de azt hiszem jobb tisztázni a dolgokat.
-          Nézd Jamie, igazad volt, szuper veled a szex, nyertél, de ennyi volt, ugye tudod? – Állok meg előtte, mire elmosolyodik.
-          Ne aggódj, nem akarlak feleségül venni – kacsint rám, mire aprót bólintok.
-          Akkor minek ülsz itt? Megkaptad, amit akartál, nem akarunk a másiktól semmit, szóval el is mehetsz én meg hívhatok egy taxit is, ami elvisz a reptérig – húzom be a bőröndöm cipzárját.
-          Nem azért viszlek el, mert azt gondolom, hogy akarsz tőlem valamit vagy, mert én akarnék tőled bármi komolyabbat is – fogja meg a csomagom, majd kiviszi az előszobába.
-          Akkor? - Lépkedek utána.
-          Akkor már a klubban megmondtam, hogy elviszlek. Nem azért hoztalak a lakásodra, hogy megdugjalak, az, hogy így alakult, mondjuk, hogy bónusz, de nem tudta semelyikünk előre, hogy ez lesz – ad magyarázatot.
-          Nem tartozol semmivel – csóválom a fejem.
-          Oké, tudod mit? Akkor hívj taxit, nem vitatkozom. Jó utat, szia – nyitja ki az ajtót, mire pedig kettőt pislanthatnék, már sehol sincs.
Ha ez a csóka nem tisztára bolond, akkor én nem tudom mi legyek.
A hetek gyorsan telnek, Liammel folyamatosan tartjuk a kapcsolatot, annak ellenére is, hogy én hol a világ egyik hol meg a másik pontján vagyunk. Nem számít az időeltolódás, se semmi más, mindig van tíz percünk egymásra. Jamie valahogy sosem kerül szóba, de ez cseppet sem zavar, azt hiszem így a legjobb mindenkinek.


-          Pihenned kéne – áll meg Liam mellettem, mire frusztráltan felnevetek.
-          Egy napnak 72 órából kéne állnia és lenne rá időm – vágom rá, de közbe tovább nézem az adatokat és rá se pillantok a saját bátyámra, aki napok óta azzal rágja a fülem, hogy aludjak két óránál többet. Mintha tudná, hogy mi forog kockán. Ő csak lézeng, zenélget, bulizik, festeget, mikor épp mihez van kedve, de nekem cégem van, emberek akiket ki kell fizetnem minden hónapban, hogy a családjuk ne szenvedjen hiányt semmiben. Mit tud Liam arról, hogy milyen ennyi üzletet kézben tartani, befektetni, bukni, felállni, nyereséget termelni, stratégiákat kigondolni.
-          Apát már három hónapja nem látogattad meg – suttogja, mire a gyomrom hirtelen összeszűkül és mégis felnézek a gépből.
-          Ezt most ne – sziszegem.
-          Pihenned kell – szól rám újra, mire szívem szerint beverném az orrát. – Ingerült vagy, fáradt, szétszórt – kezdi sorolni, de ezzel most kicsit sem segít.
-          El kell utaznom. Valami nem stimmel Londonban, nem hoz annyit a konyhára az ottani klub, mint eddig – túrok a hajamba, mert nem értem mi a fene történhetett. Eddig jól ment minden, a fő napokon folyamatos teltház volt, most meg…. Nem értem.
-          Jamie, elég – tesz le elém egy szendvicset.
-          Nem te mondod meg, hogy mikor elég – állok fel azzal a feltett szándékkal, hogy egy újabb bögre kávé és egy forró zuhany után, lefoglalom a repülőjegyem, hogy minél hamarabb leléphessek.
-          Néztél az utóbbi két hétben tükörbe? – Kiabál utánam, de csak legyintek. – Ne akard, hogy felhívjam Beckyt.
-          Azt próbáld meg – mordulok rá. Csak az hiányzik, hogy a nagynénénk a nyakamba szabadítsa.
-          Látogasd meg apát – szól rám, mire megforgatom a szemeim. – Komolyan, ilyen fontos az a rohadt üzlet? – Kiált utánam, de nem felelek, ebből pedig kitalálhatja a válaszom is. Kezdem kicsit unni, hogy megint gyerekként kezel. De már nem vagyok az, nem kell rám senkinek vigyáznia, majd megoldom a dolgaim egyedül és kész. Kezdek örülni annak, hogy el kell utaznom, legalább nem fog senki nyaggatni pár napig. – Kéne neked valami csaj, aki végre lenyugtat – jön utánam.
-          Liam kopj le rólam – sóhajtok fel. – Nem kell semmilyen csaj.
-          Pedig kéne – ér utol, én meg csak a szemem forgatom.
-          Nem. Nincs kedvem semmilyen bigéhez, aki elszámoltat, aki gyűrűt akar az ujjára, aki üvöltő kölyköket szeretne egy idő után, aki nem hagy élni, rám telepszik, féltékenykedik. Eszem ágában sincs lemondani a szabadságomról, ahogy neked se – nézek a szemébe, mert ha csajokról van szó, akkor ő se jobb, mint én.
-          Hé, ha én megtalálnám az igazit, simán lemondanék az összes többiről – tiltakozik a kijelentésem ellen azonnal.
-          Mert hülye vagy – vágom rá kapásból, miközben előkutatom a bőröndöm. Kezd frusztrálni ez a beszélgetés és szabadulni akarok, de nagyon. – Amúgy sincs olyan, hogy igazi – morgok, mert ezzel a marhasággal ki lehet kergetni a világból.
-          Miért ne lenne? – Huppan le az ágyamra. Látszólag esze ágában sincs békén hagyni.
-          Mert nincs ilyen Liam, maximum a mesékben, de ebből már mindketten rég kinőttünk. Nincs se sárkány, se királyfi, se királylány. Komolyan, néha olyan rohadt gyerekesen gondolkodsz, pedig lassan negyven leszel – ingatom a fejem. Imádom, de mégis ilyenkor nagyon kijön, hogy mennyire különbözünk mindenben.
-          Bocs, hogy hiszek abban, hogy valahol a világban van egy csaj, akivel majd leélem a hátralévő életem és boldoggá tesz – morog. Tudom, hogy megbántottam, tényleg örök romantikus, hisz ezekben a dolgokban, de annyira nem reális mindez. Mit is várok tőle mondjuk? Művész… Ez talán a legnagyobb hibája. Képtelen a valóságban élni. – Amúgy a negyvenig még van pár évem – sziszegi, mire elnevetem magam. Hiú dög…


Két kar kulcsolódik a derekam köré, de nem nagyon érdekel, csak táncolni szeretnék egy kicsit még, hogy kiűzzem magamból az utóbbi hetekben összegyűlt feszültséget.
-          Megvagy – suttog egy ismerős hang a fülembe, mire nevetve fordulok meg.
-          Daniel – ölelem át kacagva, mert ezer éve nem láttam. A középiskolában ő volt a legjobb barátom, persze egy darabig jártunk is, aztán szétváltak útjaink,de vele volt a leghosszabb kapcsolatom eddig. Ő az egyetlen, aki nem kergetett az őrületbe, persze ki tudja mi lett volna, ha nem csak egy diákszerelem lett volna az egész. -
-          Mit keresel itt? – Néz végig rajtam, miközben megpörget.
-          Dolgozom – bújok hozzá. Jól esik egy olyan embert ölelni, akivel egy helyről indultunk.
-          A szüleid? – Néz rám kérdőn, mire elmosolyodom.
-          Jól vannak – bólogatok. – Igyunk valamit – fogom meg a kezét és elhúzom a pultig, ahol nem aprózzuk el a dolgot. Csatlakoznak a barátai is, így pedig elő is jönnek az ezer éves sztorik, amin mind jókat nevetünk. Sikerül kicsit el is áznom, de az egyik srác felajánlja, hogy elkísér a hotelig, amit örömmel el is fogadok. Hulla fáradt vagyok, mégis megcsókolom az idegen fiút, még magam sem tudom milyen indíttatásból. Talán jutalom, mert kedves volt és nem hagyta, hogy egyedül taxizzam. Egész helyeske is és amúgy is, mostanában alig volt időm arra, hogy normális emberekkel normális kommunikációt folytassak.
A cipőm egyre kényelmetlenebb, így mit sem törődve azzal, hogy mit gondolnak majd rólam, leveszem a bejárat előtt és úgy taszigálóm be a fiút a forgóajtón.
A kártyám szerencsére a zsebemben van, így nem kell megállni a recepciónál, de valahogy mégis megtorpanunk, hisz megint megcsókol, én meg hagyom. Miért is ne hagynám?
-          Menjünk –sóhajtok nagyot, mikor elenged és türelmetlenül húzni kezdem a lift felé, arra viszont nem számtok, hogy mellettem valaki hangosan megköszörüli a torkát, aztán két égszínkék szempárral találom magam szembe.
-          Szia – köszön magabiztosan, nekem meg leesik az állam a padlóra. Mi a fenét csinál itt Jamie? És hogy lett pár hét ilyen szexi? Vagy eddig is az lett volna? Ahogy jobban megnézem megállapítom, hogy kissé nyúzott, a szemei alatt sötét karikák vannak, a haja, ami már egészen hosszú, totálisan zilált, a pólója gyűrött, de mégis azt kell mondjam, hogy fájdalmasan helyes.
-          Szia – biccentek neki, miközben az idegen srác hátulról átöleli a derekam és a nyakamba csókol. Hirtelen beugrik, hogy milyen volt mikor ő csinálta ugyanezt. Még a hideg is kiráz az emléktől. – Mennem kell – nyögöm Jamienek, aki csak vigyorogva int egyet, én meg a hirtelen jött frusztrációm Daniel barátjával űzöm el, aki úgy tűnik szívesen maradna miután végeztünk, de valahogy eszem ágában sincs vele aludni.
-          El kéne menned – jelentem ki hűvösen, mikor átkarol és a vállamra hajtja a fejét, gondolom azzal a céllal, hogy itt fog aludni.
-          Mi? – Kapja fel a fejét.
-          Lépj le – mászok ki az ágyból, azzal a céllal, hogy befekszem egy kád vízbe és majd ott megfejtem, hogy miért is kavart fel, hogy Jamie itt van, velem egy hotelben. Az biztos, hogy nem miattam jött, de véletlennek mégis elég durva ez az egész.
-          Hülye kurva – morog a srác, de csak fél füllel hallom meg. Nem érdekel mit gondol, csak az, hogy minél hamarabb húzza el a csíkot.
A tükörbe nézve rá kell jönnöm, hogy szörnyen festek. Ha Jamie kócos volt, akkor az én hajam inkább egy madárfészekre emlékeztet, a sminkem sincs már igazán a helyén és az arcom a kialvatlanságtól totál szürke. Muszáj kijózanodnom és kicsit tatarozni magamon. Így nem láthat meg még egyszer. Persze nem mintha sokat számítana.
Az alvás jót tesz, de kell némi reggeli és egy vödör kávé is. Vagy inkább két vödör…. Nem számítok arra, hogy összefutok vele, lehet, hogy már haza is repült, de az elméletem hamar megdől. Alig ülök le az egyik asztalhoz, máris előkeveredik és szinte azonnal kiszúr.
-          Hosszú éjszaka? – Kérdezi nevetve, mire felmordulok. Ahogy öregszik az ember annál kevésbé bírja az éjszakázást és sajnos ezzel én se vagyok másképp.
-          Fogd be – suttogom, miközben próbálom lent tartani a pirítósom. Muszáj ennem, mert a gyomrom kezd kikészülni.
-          Legalább volt olyan jó, mint? – Néz rám pimaszul vigyorogva, miközben magához inti a pincért, aki úgy ugrálja körbe, mintha Jézus tért volna vissza közénk…
-          Jobb is – fintorgok, ő meg megint nevetni kezd.
-          Ahhoz képest jól le kellett innod magad, hogy lefeküdj vele – dől hátra miközben elégedetten vigyorog.
-          Nincs véletlenül valami jobb dolgod? – Kérdezem halkan.
-          De van, szóval egyél gyorsabban – szól rám, mire kérdőn felhúzom az egyik szemöldököm.
-          Minek? – Pislogok nagyokat.
-          Mert velem jössz – jelenti ki ellentmondást nem tűrően.

-          Tudsz róla, hogy nem vagyok az alkalmazottad igaz? – Mordul rám, mire aprót bólintok. Ha az lenne, ki se mászhatna a hálószobámból és az egyetlen dolga az lenne, hogy meztelenül várjon rám mindig, mikor hazaérek, ráadásul akkor tegyen a kedvemre és úgy ahogy én akarom. Mióta elutazott nem is gondoltam rá. Néha Liam megemlítette, de nem különösebben érdekelt, elvégre elértem amit akartam. Tegnap viszont annak a ficsúrnak az ölelésében látni…. Nem esett jól. Nem tudom miért. Talán az-az oka, hogy egyszer már az enyém lett és zavart, hogy valami idegen bájgúnár is hozzányúl, ahhoz, amit én kisebb küzdelem árán szereztem meg. Ráadásul elkenődött sminkkel, mezítláb, kócosan is totál dögös volt. Ha az ösztöneimre hallgattam volna kitépem annak a kis buzinak a kezéből és a vállamra kapva a saját szobámba viszem, de jobb, hogy az eszem győzött.
-          Van egy kis baj az itteni bárral, rá kell néznem, hogy mit művelnek az embereim – sóhajtok fel, mire összeráncolja a homlokát.
-          És? – Néz rám kérdőn.
-          És te velem jössz. Sminkes vagy, gondolom van szemed az ilyen dolgokhoz. Ha egy klub nem megy az általában azért van, mert már nem elég menő. Ki kell találni, hogy hogyan poroljuk le – sóhajtok fel. Két napja ezen gondolkodom, de semmi ötletem sincs. – Ragaszkodom a társaságodhoz – mosolygok rá, de azt hiszem egyből leesik neki, hogy nincs túl sok választása.
-          Nem vagyok tárgy Jamie, nem rendelkezhetsz felettem – iszik bele a harmadik bögre kávéjába is.
-          A segítséged kérem – próbálok szépíteni, mert hiába totál másnapos látom a barna szemekben, hogy lázadni fog, ha erőszakoskodom.
-          Nem kértél – sziszegi, mire eldurran az agyam.
-          Ne vitatkozz – szólok rá, kissé erélyesen.
-          Leléptem – áll fel hirtelen az asztaltól és dühöngve kivonul a hotel étterméből. Hülye picsa… De én még hülyébb vagyok. Francnak kellett ideülnöm hozzá, viselkedhettünk volna úgyis egymással, mint két idegen. Úgy mindenki jobban járt volna. Végül is semmi közünk nincs egymáshoz és nem is lesz azon kívül, hogy nagy ritkán lehetséges, hogy összefutunk Liam miatt.
A klub tényleg szörnyen megy, a saját szememmel látni, hogy amit felépítettem darabjaira hullik lassan szét szörnyű. Valamit sürgősen ki kell találnom. Bárról bárra járok, kiderítem, hogy hova pártoltak át az emberek azt is, hogy miért és megpróbálok valami más koncepciót megálmodni, de nem megy. Mintha már minden kreatív ötletet ellőttek volna Londonban. Mintha már nem lehetne ebben a városban újat mutatni. Pedig muszáj lesz. Nem húzhatjuk le a rolót. Képtelenség.
Hajnalig ülök a hotel bárjában, mert ott nem kell sokat várni a kávéra, miközben Sandrával dolgozunk, de semmire sem jutunk.
-          Feküdj le aludni, már nem fog az agyad – szól rám, morogni kezdek.
-          Nem alszom amíg ki nem találtunk valamit – sziszegem.
-          Már a számokat is rosszul adod össze -  pirít rám, majd feláll a székről. – Menj aludni, így nem fogunk semmire se jutni. Ki kell pihenned magad, mert szükségünk van arra a briliáns elmédre – simogatja meg a fejem mosolyogva, nekem meg be kell látnom, hogy igaza van. Lassan kettőig se látok és egyre lassabban jutnak eszembe az alap dolgok is. Felszedem a papírkupacokat, majd elindulok a lift felé, ahol persze, hogy belefutok Vanessába, aki úgy tűnik egészen hajnalig dolgozott, mert a sminkes táskája nála van. Nem köszönök és ő sem. Néma megállapodást kötünk úgy tűnik. Nem veszünk tudomást a másikról és ez így is van rendben. A lift falának lehunyom a szemeim, érzem, hogy tényleg elfáradtam.
-          Hé, minden oké? – Ráz meg Vanessa kissé ijedten, mire megrázom magam.
-          Miért ne lenne? – Pislogok rá értetlenül, de aztán rájövök, hogy valószínűleg elaludtam egy fél percre. A papírjaim nincsenek a kezemben a lift padlóján hevernek szerte szét, én meg azonnal elkáromkodom magam. Minden összekeveredett.
-          Segítek – néz rám Vanessa aggódva, mikor lehajolok a dokumentumokért. A kimerültségtől kicsit szédelgek, de nem vészes, volt már ennél rosszabb is.
-          Most minden összekeveredett – dünnyögök. Sorrendbe kell tennem mindent mielőtt elalszom.
-          Hé, Jamie minden oké? – Fogja meg a vállam, mikor nagyokat ásítva kiegyenesedem.
-          Álmos vagyok – morgok rá. Nem tudom mit aggódik. Már a liftben megpróbálom összerendezi a dolgokat, de nem megyek semmire.
-          Hé, gyere – fogja meg Vanessa a könyököm és kitaszigál a liftből, a szobámig pedig tovább húz, ami elég jó ötlet, mert állva képes Lennék elaludni. Az ágy szélére ülve nekiállok megint felállítani a sorrendet, de nem megy, így egyre dühösebb leszek. – Aludj – szól rám
-          Ha ezeket sorrendbe tettem – pakolom szét a papírokat.
-          Nem vagy te egy kissé maximalista? – Kuncog fel. – Alig bírod nyitva tartani a szemeid – suttog, miközben kiszed mindent a kezemből és a matracra dönt, majd betakar. – Holnap még itt lesznek ezek az izék, meg fogják várni, hogy sorba tedd őket – sutyorog, de már nem hallom, hogy mit mond, mert amint a fejem párnához ér elalszom.

5 megjegyzés:

  1. Juujjj!! Nagyon jó rész! Imádom!!
    Mégse olyan rossz fiú ez a Jamie.. egyre szimpatikusabb!
    Csak egy gond van a dologgal: Még olvasni akarom!! :D
    Várom a folytatást!
    Sok szerencsét és kitartást a szakdolgozathoz! ;)

    VálaszTörlés
  2. Szia
    Nekem is nagyon tetszett :)
    Hát igen mindketten megkapták amit akartak :) Kíváncsi vagyok hogyan tovább :)
    Puszi Kolett

    VálaszTörlés
  3. Uuuuhhh! Nagyon jo a tortenet! Izgatottan varom a folytatast! :D Puszi: Bella

    VálaszTörlés
  4. Kedves Kesha,
    nagyon tetszettek az eddig megírt fejezeteid. Érdekesek a karaktereid, bár Niko és Lia után nem is számítottam tőled másra. Már alig várom, hogy miként alakítod majd a történetüket. Nagyon várom a folytatást!
    Üdv, Dorothy.

    VálaszTörlés
  5. Imádom amit írsz: ) De milor lesz új rész?

    VálaszTörlés