2. Itt lakom

-          Azt hiszem rám férne egy zuhany – kuncogok halkan, ugyanis a hamburgertől körülbelül mindenem úszik a ketchupban.

-          Elmehetnél valami gagyi horrorfilmbe szerepelni – bólogat Liam röhögve, na nem mintha ő sokkal jobban nézne ki. Sikerült teljesen leennünk magunkat, mint a négy éveseknek. – Az emeleti fürdőt nyugodtan használhatod, találsz a szekrényben törölközőt is – veszi el a tányérom, majd amikor feláll kicsit megtántorodik, de ezen is csak nevetni tudunk. lehet arra a horror mennyiségű tequilára nem kellett volna még bedobni négy üveg sört, mikor rájöttünk, hogy nem sokra fogunk menni egymással. Nézem, ahogy a konyha felé sétál, póló nélkül és nem értem, hogy hol is a probléma. Az izmok a hátán totálisan lenyűgöznek, ahogy a karján lévők is, minden tetszik benne és mégis az a csók… Ha csak rágondolok rosszul vagyok, mégis felállok és utánamegyek. – Az emeletre a lépcsőn jutsz fel – mosolyog rám, miközben elpakolja a rumlit utánunk.

-          Azt tudom – bólogatok nagy értelmesen, miközben az ajkait bámulom. Azt hiszem leesik neki, hogy mi a problémám, mert átkarolja a derekam és újra megcsókol, de az egész alig egy szempillantásig tart. Fuccsot mondunk. Csalódottan nyögök fel, ő meg megint nevetni kezd.

-          Ezt talán ne erőltessük többet – csóválja meg a fejét, de rajta is látszik az értetlenkedés. Igazat kell adnom neki, bármennyire is nem esik jól beismerni, hogy ez valamiért nagyon nem megy, hiába kedves, hiába főz jól és hiába minden testi adottsága is. Fejcsóválva sétálok fel a fürdőbe. Így legalább van időm körbenézni a lakásba, ami ahhoz képest, hogy egy férfi lakik itt elég tiszta és rendezett, mégse túl rideg, hiába a minimalista stílus. Azt elég könnyű megállapítani, hogy nem csak az öccse, de ő is rendesen el van eresztve pénzzel. A zuhany segít abban, hogy kijózanodjak, de amint kimászok a tus alól szembesülök azzal, hogy talán nem lenne túl kényelmes farmerben aludni, így egy szál törölközőbe csattogok ki, hogy ha már itt ragadtam kérjek tőle egy pólót. Az egyik szobából hallom, hogy szöszmötöl, kopogás nélkül sétálok be, de talán én lepődök meg a legjobban mikor észreveszem, hogy egy szál semmiben ácsorog a szekrénye előtt.

-          Khm.. – köszörülöm meg a torkom vigyorogva, mire hátrafordul és mosolyogni kezd.

-          Neked is kéne valami ruha igaz? – Kérdezi halkan, mire aprót bólintok. Úgy tűnik nem szégyenlős. – Hát pizsamám az nincs, én is bajban vagyok – csóválja a fejét.

-          Alsónadrág? – Dobom fel az ötletet, mert lehet, hogy annak ellenére is ráugrom, hogy nincs meg köztünk a szexhez kellő kémia.

-          Okos – nyúl be az egyik fiókba, majd belebújik egybe, míg nekem keres egy mackónadrágot és egy pólót, de a nadrág hiába kötöm meg így is leesik rólam két lépés után, így a saját fehérneműmnél maradok. Olyan természetesen jön, hogy amint ágyba kerülünk átkarol, én pedig a mellkasához bújok, hogy az igazán meglep. Tényleg olyan, mintha a saját testvérem ölelne meg, pedig alig ismerjük egymást pár órája.

-          Tudod nem tudom eldönteni, hogy ez életem legviccesebb vagy legszörnyűbb éjszakája-e – suttogom félálomba, mikor beugrik, hogy ha az a bizonyos csók máshogy csattan el köztünk, mennyire másképp alakult volna az este.

-          Ez egy jó kérdés – súgja vissza. – Maradjunk a viccesnél. Én azért így is jól éreztem magam.

-          Én is – suttogok tovább, mert ez tényleg igaz. Mintha a legjobb barátom annak ellenére is, hogy szinte semmit nem tudok róla.

-          Akkor jó, így máris jobb lesz holnap szembenézni Jamievel – kuncog rekedten, én pedig elképedek azon, hogy hogyan is lehetséges, hogy állandóan mosolyog ez a pasi.

-          Ki lesz akadva, mert leléptünk? – Nézek fel rá.

-          Minden bizonnyal. Nincs hozzászokva ahhoz, hogy nem kapja meg amit akar, márpedig úgy tűnt nekem, hogy téged akar – somolyog, mire elhúzom a szám.

-          Ezt ma már párszor elmondták róla – ásítok fel, majd egyszerűen elalszom.

Nem vagyok túl boldog, amiért a préda kicsúszott a kezeim közül, annak meg végképp nem, hogy a saját bátyám cserkészte be előttem a lányt, aki már jó pár hónapja kísértett. Nem is értem mi ütött Liambe. Eddig mindig tabu volt az a nő, akivel a másik érkezett, most viszont úgy csapott le rá, mint egy éhes keselyű a tetemre. Francba…

Nyúzottan kavargatom a kávém, be kell mennem dolgozni, de semmi kedvem hozzá. Inkább azt kéne kitalálnom, hogy Vanessa ennek ellenére is érdekel-e. Persze, így hogy Liam már ágyba vitte többtényezőssé vált a történet, hisz ha a testvéremnek nem csak egy estét jelentett, akkor egyértelmű, hogy meg kell lengetnem a fehér zászlót, viszont ha nem, akkor nekem kell döntenem, hogy hajtsam-e tovább és maximum családban marad vagy engedjem futni. De az utóbbi lehetőség valahogy nem tetszik. Sose hagytam még semmit futni, ami kellett. Miért pont ő lenne kivétel ez alól?

Kissé szíven üt, amikor a lépcsőn lefelé lépked, gondolataim tárgya, totál kócosan és Liam pólójában is szexisen. Úgy tűnik észre se vesz, mintha se nem hallana se nem látna. Hosszú lehetett az éjszaka…

-          Jó reggelt – köszönök rá, mire ijedten rezzen össze és a szívéhez kap.

-          Baszd meg – sziszegi, miközben nagy kortyokban nyeli a levegőt, én meg egyszerűen kinevetem. Ennyi kis bosszú nekem is jár, amiért semmibe vett és lefeküdt a bátyámmal, mikor én hívtam meg bulizni.

-          Elég udvariatlan otthagyni egy partyn azt akivel érkezel – mosolygok rá, mire megforgatja a szemeit.

-          Mit keresel itt? – Néz rám kérdőn, miközben Liam is lerohan a lépcsőn. Ő jóval fittebbnek tűnik, mint Vanessa és alsónadrág van rajta, amin kissé meglepődök. Itthon sosem hord alsógatyát, főleg nem egy olyan éjszaka után, amit egy ilyen nővel töltött. Maximum egy köntösbe bújik bele, rám való tekintettel.

-          Én is kapok kávét? – Néz rám a bátyám vigyorogva, mire aprót bólintva töltök neki egy bögrébe, majd Vanessát is kiszolgálom, mégiscsak vendég. ugyan nem az én vendégem, de mégis…

-          Szóval mit is keresel itt? – Néz rám a hatalmas szemeivel, bár úgy tűnik félig még mindig alszik.

-          Itt lakom – vonok vállat, mire ráncba szalad a homloka.

-          Ti együtt laktok? – Néz hol az egyikünkre, hol a másikunkra kissé meglepetten.

-          New Yorkban igen – bólint Liam. – Bár most Los Angelesben is együtt lakunk – nevet fel, mire hasba vágom.

-          Fogd be – ripakodok rá. Nincs kedvem megint végighallgatni, hogy mennyire nem kellett volna megvennem azt a romhalmazt, ami a szomszéd telken állt.

-          Termeszek laknak a házában, szóval kénytelen volt átcuccolni hozzám, míg ki nem pucolják az egészet, bár szerintem legjobb lenne lebontani és újat építeni annak a gerendahalmaznak a tetejére. nincs kedvem reggeli kávézás közbe végignézni az ablakból, hogy hogyan dől rá az öcsémre az egész kóceráj – röhög, bár van a dologban valami. A ház vagy ezer éves.

-          Szóval hajléktalan vagy és a bátyádnál csövezel – mosolyodik el Vanessa, mire Liam röhögni kezd és lepacsiznak, ami megint meglep. Miért nem csókolja meg, ha már együtt voltak egész éjjel?

-          Ez a ház közös, nem vagyok hajléktalan – kortyolok bele a kávémba lassan, miközben tovább figyelem őket. Ismerem Liamet és éppen ezért nem értem miért viselkedik vele így. Mintha barátok lennének, pedig csak tegnap ismerték meg egymást és hát a barátaival nem szokott dugni az ember…

Lassan kapom össze a cuccaim, miután Liam még reggelit is csinál nekem. Ideje visszamenni a lakásba, amin két modellel osztozom, míg a városban vagyok és egy kis alvás után dolgozni se ártana.

-          Lelépek – állok Liam mögé, aki a kanapén ücsörög és valami könyvet olvas.

-          Elviszlek, úgyis be kell mennem a városba – robog le Jamie a lépcsőn, én pedig meglepődök azon, hogy zakó és ing van rajta a farmer és a tornacsuka mellett. Nem csúnya, mégse érzem azt, hogy meg kéne bánnom, hogy nem vele mentem el este. Egyszerűen nem mozgatja meg a fantáziám.

-          Holnap egy ebéd? – Néz rám Liam kérdőn, mire aprót bólintok, aztán bepötyögöm a számom a telefonjába és elindulok kifelé. Nincs mit tagadnom, megkedveltem a srácot, annak ellenére is, hogy tényleg nem abba az irányba terelődött a kapcsolatunk, mint amerre reméltem, hogy terelődni fog. Mégse bánom, hogy az egész éjszakát végig beszélgettük és ha másra nem is arra azért jó volt az egész, hogy szerezzek egy újabb  jó fej havert, akivel lehet inni és röhögni.

-          Szállj be – áll ki egy óriás terepjáróval Jamie a garázsból, amin kissé meglepődök.

-          Hol hagytad a limuzint? – Nézek rá, mikor kényelmesen elhelyezkedem a bőrülésben. Az autó kellemes fűszeres illatot áraszt magából, el tudnék aludni tőle, olyan megnyugtató.

-          Ha a királylány azt kívánja, megszerzem – indul el.

-          Á, nincs kedvem várni, most jó lesz ez is – fintorgok, de nem bírom sokáig elnevetem magam, mire ő is elereszt egy mosolyt.

-          Merre? - Kérdezi halkan, miközben rágyújt egy cigire és a kormányon dobol, a dugóban ácsorogva. Lassan irányítom el a lakás felé, bár így is bő negyven percbe telik a forgalom miatt míg megérkezünk.

-          Szerintem valamelyikőtöket elcserélték a kórházban, nem lehettek Liammel testvérek – állapítom meg halkan, miután már tíz perce ülünk néma csendben, mire nevetni kezd. Talán mégse…

-          Miből gondolod? – Néz rám somolyogva.

-          A bátyád tíz másodpercre se tudja befogni a száját – mosolygok rá.

-          Sok mindenben különbözünk – bólint egyetértően.

-          Észrevettem – kacsintok rá, miközben leparkol a kapunál. – Köszi a fuvart.

-          Nincs mit – int egyet, miután kiszálltam, aztán elhajt, én meg kissé összezavarodom, hisz tegnap eléggé tepert, am meg úgy viselkedett, mintha már nem is érdekelnem. Talán azért, mert azt hiszi, hogy lefeküdtem a bátyjával.

Szerencsére otthon nincs senki, így nyugodtan befeküdhetek egy kád vízbe, anélkül, hogy a másik két lánnyal kéne versenyeznem a fürdőszobáért. Hiába kedvelem őket, néha mindkettő az agyamra megy a nyafogásával. Talán túl sokat vagyok kényeskedő modellek és színészek közt, ahhoz, hogy már kellően unjam őket. De az ideiglenes lakótársaim legalább nem gonoszak és kicsinyesek, ami eléggé megkönnyíti azt, hogy együtt lakjak velük. Nem mintha túl sokat tartózkodnék itt.

Nem lepődök meg azon, hogy a telefonom csörgésére ébredek, valahogy mindig így van, ha épp lenne időm aludni.

-          Szia, Liam vagyok – hadar a túl végen az újdonsült cimborám, mire elmosolyodom.

-          Mi van, egy napot se bírsz ki nélkülem? – fordulok a hátamra, miközben a szemeim dörzsölgetem, hátha sikerül magamhoz térnem.

-          Hát nehezen – kacag fel megint, amin mosolyognom kell. Hogy nevethet valaki mindig? – A lényeg, hogy lesz este nálunk egy buli, sütögetünk, iszunk van kedved hozzá? – darál, mire felnyögök. Túl sok az infó, így ébredés után.

-          Dolgozom – nyögök fel, mikor rájövök, hogy egy éjszakai fotózáson kell részt vennem.

-          Éjjel? – Kérdez vissza, mire kuncogni kezdek.

-          Nem olyan munkám van, amit nyolctól négyig csinál az ember – felelem. – Ha időben végzek lehet elnézek felétek, de nem ígérek semmit – kötöm ki. Kedvem igazából lenne vele lógni, de a munka az munka, valamiből el kell tartanom magam és amúgy is szeretem csinálni.

-          Oké, a címet küldöm, mert gondolom fogalmad sincs merre kéne jönni.

Nem merek reménykedni benne, hogy eljön. Most már viszont legalább azt is tudom, hogy semmi sem történt köztük. Szerencsére Liam nem vette a szívére, hogy kiröhögtem, mikor elmesélte, hogy nem történt semmi kettejük közt az éjjel, azon kívül, hogy beszélgettek. Így viszont ismét zöld jelzést kaptam. Nem kérdés, hogy akarom-e egyetlen egy éjjelre. Bár kicsit ijesztő is, hogy a bátyámmal ennyire nem alakultak jól a dolgaik, annak ellenére sem, hogy milyen gyorsan rákattant Vanessa. Hogy szerezzem meg akkor én, akinek még csak esélyt sem akar adni? Nem tudom hozzá a trükköt, eddig nem alélt el, se a saját klubomtól, se a pénzemtől, de úgy tűnik még a külsőm sincs rá hatással, így pedig eléggé problémás a dolog, hisz eddig minden nő akivel dolgom volt vagy erre vagy arra, de bukott. Legalább bebizonyosodott, hogy tényleg nem olyan, mint a többi tyúk, akiket meg lehet venni pár dollárral.

Hajnali három is elmúlik, mikor végképp lemondok arról, hogy ismét találkozok vele, mégis tíz perccel később betoppan. Kissé fáradtnak tűnik, de amint Liam felkapja és megpörgeti a levegőben, elmosolyodik. Mindenkinek bemutatjuk, ő pedig seperc alatt beilleszkedik annak ellenére is, hogy ő totál józan, míg a társaság többi része már régen elázott.

-          Szia – lépek hozzá.

-          Ó te is itt vagy? – Kapja fel a fejét, miközben belekortyol a bátyám által készített rettenetes koktélnak hívott löttybe.

-          Még mindig itt lakom – sóhajtok fel. – Látom be akarod hozni a lemaradásod – pislogok a pohárra bambán.

-          Ahogy elnézlek nem fog menni – somolyog.

-          Bízom benned – kacsintok rá.

-          Nőben sose bízz – kacag fel.

-          Ez igaz – bólogatok, miközben én is elveszek egy olyan rettenetet amit ő is iszik. Talán jobban tenném, ha nem innék többet, de mivel semmi tervem nincs arra nézve, hogy mihez is kezdjek vele, inkább lefoglalom magam így, hátha ittasan bepattan valami használható ötlet.

-          A bátyád mindig az asztalon táncol? – Nevet fel, mikor elpillant Liam felé, aki már megint felmászott a konyhaasztalra, aminek már tapasztalatból tudom, hogy az lesz a vége, hogy ott is fog elaludni.

-          Többnyire – bólogatok mosolyogva. Liam ilyen, még mindig tizenhatnak hiszi magát, pedig közelebb áll a negyvenhez, de azt hiszem sosem fog benőni a feje lágya. Egy igazi bohóc, aki mindig produkálja magát, mégis ő a legjobb barátom, akire tudom, hogy akármi történjék is számíthatok. Talán a természete miatt kedvelik őt jobban, mégse érzem úgy, hogy verseny lenne köztünk.

-          És te? Sose mászol fel az asztalra? – Kérdezi halkan, mire elnevetem magam.

-          Kinőttem már abból a korból, a majomkodást meghagyom Liamnek. Neki jobban áll, én komoly üzletember vagyok – húzom ki magam vicceskedve.

-          Talán pont ez veled a baj – von vállat elgondolkodva. – Lazulj el, ez egy buli nem?

-          Attól még nem kell asztalon táncolni, hogy jól érezzük magunkat – felelem könnyedén.

-          Ebben is van valami – bólint.

-          Szeretnél táncolni? – Karolok belé, majd a nappaliba húzom, ahol a rögtönzött táncparkett áll és megpörgetem.

-          Ilyet is tudsz? – Kacag fel, miközben a derekánál fogva magamhoz húzom.

-          Ha tudnád miket tudok még – súgom a fülébe, mire felcsillannak a szemei, én pedig úgy érzem, azért nincs veszve minden annak ellenére is, hogy úgy tűnik mindig kosarat akar adni.