6. Ha újra látlak

Hoppá…

Hát igen, ez az, amire biztos, hogy soha nem fogadtam volna. Talán a düh tette ilyen jóvá, talán tényleg igaza volt és végig megvolt az, amit először a testvérében kerestem. Az a hülye csók az oka, ha nem ilyen pimasz és szemtelen most tuti nem feküdnék mellette levegő után kapkodva, totál értetlenül, hisz az érzékeim úgy tűnik teljesen megcsaltak és a belső radarom is hajíthatom ki a kukába, mert Jamie sajnos tényleg elképesztően jó. Ráadásul megkapta amit akart, de ezt cseppet se tudom bánni, elvégre én is kaptam tőle valamit.

Ahogy végiggondolom mindezt kuncogni kezdek, ő meg kíváncsian sandít rám, de eszem ágába sincs elmondani mi is ilyen mulatságos. Amúgy is mennem kell csomagolni. Az egyszer biztos, hogy sikerült rendesen elköszönnöm tőle.

-          Most hová mész? – kérdezi rekedten, mikor felülök, ami elég nagy mutatvány, mert a tagjaim még mindig zsibbadtak. Mintha tényleg rám szakadt volna a plafon.

-          Zuhanyozni – mászok ki az ágyból, majd a fürdőbe sétálok. Direkt nem invitálom, egyszerűen mindketten tudjuk, hogy ez ennyi volt. Ő nyert, na meg én is és kész. Szerencsére nem jön utánam, viszont akkor is az ágyamban fekszik mikor visszaérek és a plafont bámulja, miközben cigizik. Furcsa az egész, sosem hittem volna, hogy pont vele lesz ennyire jó és az még furcsább, hogy itt maradt. Persze nem rossz látvány, hiába részesített előnyben mindig a nála jóval szélesebb vállú, erősebb alkatú, borostás férfiakat, most mégis elbűvöl egy kicsit ez a babaarcú félisten is.

-          Hova is kell utaznod? – Néz rám egy pillanatra, miközben lassan ő is nekiáll felöltözni.

-          Japánba – mosolyodom el. Mindig is vonzódtam a kelethez, lenyűgöz és elvarázsol, nem tudom megunni soha.

-          Értem – húzza vissza a pólóját, miközben én pakolok, aztán mikor végez leül az ágy szélére én meg értetlenül nézek rá. Miért nem megy el? Mit akar még? Megkapta amit akart, nyert, akkor meg mire vár? Nem értem.

-          Szóval? – pislogok rá kérdőn.

-          Mit szóval? – kérdez vissza.

-          Nem mész haza? – Próbálom meg rávezetni, hogy totál feleslegesen ül itt. Nincs időm még egy menetre, ha el akarom érni a gépet.

-          Kiviszlek a reptérre – von vállat hanyagul. Olyan hűvös és hideg, mint eddig, szerencsére ez nem változott.

-          Hívok taxit, menj nyugodtan – mosolygok rá, hogy tudja semmit nem várok el tőle. Eszem ágában sincs a nyakába akaszkodni, mert lefeküdtünk. Remélem nem gondolja, hogy a barátnője akarok lenni, akit ide-oda kell fuvaroznia és aki azt fogja kérni, hogy ne randizgasson mással, amíg távol vagyok. Nevetséges lenne, már az ötleten is kacagnom kell, de remélem van annyi esze, hogy nem von le ilyesfajta következtetéseket.

-          Már a klubban is mondtam, hogy elviszlek – dől a hátára, miközben engem vizslat. Nem értem mire megy ki az újabb játék, de azt hiszem jobb tisztázni a dolgokat.

-          Nézd Jamie, igazad volt, szuper veled a szex, nyertél, de ennyi volt, ugye tudod? – Állok meg előtte, mire elmosolyodik.

-          Ne aggódj, nem akarlak feleségül venni – kacsint rám, mire aprót bólintok.

-          Akkor minek ülsz itt? Megkaptad, amit akartál, nem akarunk a másiktól semmit, szóval el is mehetsz én meg hívhatok egy taxit is, ami elvisz a reptérig – húzom be a bőröndöm cipzárját.

-          Nem azért viszlek el, mert azt gondolom, hogy akarsz tőlem valamit vagy, mert én akarnék tőled bármi komolyabbat is – fogja meg a csomagom, majd kiviszi az előszobába.

-          Akkor? - Lépkedek utána.

-          Akkor már a klubban megmondtam, hogy elviszlek. Nem azért hoztalak a lakásodra, hogy megdugjalak, az, hogy így alakult, mondjuk, hogy bónusz, de nem tudta semelyikünk előre, hogy ez lesz – ad magyarázatot.

-          Nem tartozol semmivel – csóválom a fejem.

-          Oké, tudod mit? Akkor hívj taxit, nem vitatkozom. Jó utat, szia – nyitja ki az ajtót, mire pedig kettőt pislanthatnék, már sehol sincs.

Ha ez a csóka nem tisztára bolond, akkor én nem tudom mi legyek.

A hetek gyorsan telnek, Liammel folyamatosan tartjuk a kapcsolatot, annak ellenére is, hogy én hol a világ egyik hol meg a másik pontján vagyunk. Nem számít az időeltolódás, se semmi más, mindig van tíz percünk egymásra. Jamie valahogy sosem kerül szóba, de ez cseppet sem zavar, azt hiszem így a legjobb mindenkinek.

-          Pihenned kéne – áll meg Liam mellettem, mire frusztráltan felnevetek.

-          Egy napnak 72 órából kéne állnia és lenne rá időm – vágom rá, de közbe tovább nézem az adatokat és rá se pillantok a saját bátyámra, aki napok óta azzal rágja a fülem, hogy aludjak két óránál többet. Mintha tudná, hogy mi forog kockán. Ő csak lézeng, zenélget, bulizik, festeget, mikor épp mihez van kedve, de nekem cégem van, emberek akiket ki kell fizetnem minden hónapban, hogy a családjuk ne szenvedjen hiányt semmiben. Mit tud Liam arról, hogy milyen ennyi üzletet kézben tartani, befektetni, bukni, felállni, nyereséget termelni, stratégiákat kigondolni.

-          Apát már három hónapja nem látogattad meg – suttogja, mire a gyomrom hirtelen összeszűkül és mégis felnézek a gépből.

-          Ezt most ne – sziszegem.

-          Pihenned kell – szól rám újra, mire szívem szerint beverném az orrát. – Ingerült vagy, fáradt, szétszórt – kezdi sorolni, de ezzel most kicsit sem segít.

-          El kell utaznom. Valami nem stimmel Londonban, nem hoz annyit a konyhára az ottani klub, mint eddig – túrok a hajamba, mert nem értem mi a fene történhetett. Eddig jól ment minden, a fő napokon folyamatos teltház volt, most meg…. Nem értem.

-          Jamie, elég – tesz le elém egy szendvicset.

-          Nem te mondod meg, hogy mikor elég – állok fel azzal a feltett szándékkal, hogy egy újabb bögre kávé és egy forró zuhany után, lefoglalom a repülőjegyem, hogy minél hamarabb leléphessek.

-          Néztél az utóbbi két hétben tükörbe? – Kiabál utánam, de csak legyintek. – Ne akard, hogy felhívjam Beckyt.

-          Azt próbáld meg – mordulok rá. Csak az hiányzik, hogy a nagynénénk a nyakamba szabadítsa.

-          Látogasd meg apát – szól rám, mire megforgatom a szemeim. – Komolyan, ilyen fontos az a rohadt üzlet? – Kiált utánam, de nem felelek, ebből pedig kitalálhatja a válaszom is. Kezdem kicsit unni, hogy megint gyerekként kezel. De már nem vagyok az, nem kell rám senkinek vigyáznia, majd megoldom a dolgaim egyedül és kész. Kezdek örülni annak, hogy el kell utaznom, legalább nem fog senki nyaggatni pár napig. – Kéne neked valami csaj, aki végre lenyugtat – jön utánam.

-          Liam kopj le rólam – sóhajtok fel. – Nem kell semmilyen csaj.

-          Pedig kéne – ér utol, én meg csak a szemem forgatom.

-          Nem. Nincs kedvem semmilyen bigéhez, aki elszámoltat, aki gyűrűt akar az ujjára, aki üvöltő kölyköket szeretne egy idő után, aki nem hagy élni, rám telepszik, féltékenykedik. Eszem ágában sincs lemondani a szabadságomról, ahogy neked se – nézek a szemébe, mert ha csajokról van szó, akkor ő se jobb, mint én.

-          Hé, ha én megtalálnám az igazit, simán lemondanék az összes többiről – tiltakozik a kijelentésem ellen azonnal.

-          Mert hülye vagy – vágom rá kapásból, miközben előkutatom a bőröndöm. Kezd frusztrálni ez a beszélgetés és szabadulni akarok, de nagyon. – Amúgy sincs olyan, hogy igazi – morgok, mert ezzel a marhasággal ki lehet kergetni a világból.

-          Miért ne lenne? – Huppan le az ágyamra. Látszólag esze ágában sincs békén hagyni.

-          Mert nincs ilyen Liam, maximum a mesékben, de ebből már mindketten rég kinőttünk. Nincs se sárkány, se királyfi, se királylány. Komolyan, néha olyan rohadt gyerekesen gondolkodsz, pedig lassan negyven leszel – ingatom a fejem. Imádom, de mégis ilyenkor nagyon kijön, hogy mennyire különbözünk mindenben.

-          Bocs, hogy hiszek abban, hogy valahol a világban van egy csaj, akivel majd leélem a hátralévő életem és boldoggá tesz – morog. Tudom, hogy megbántottam, tényleg örök romantikus, hisz ezekben a dolgokban, de annyira nem reális mindez. Mit is várok tőle mondjuk? Művész… Ez talán a legnagyobb hibája. Képtelen a valóságban élni. – Amúgy a negyvenig még van pár évem – sziszegi, mire elnevetem magam. Hiú dög…

Két kar kulcsolódik a derekam köré, de nem nagyon érdekel, csak táncolni szeretnék egy kicsit még, hogy kiűzzem magamból az utóbbi hetekben összegyűlt feszültséget.

-          Megvagy – suttog egy ismerős hang a fülembe, mire nevetve fordulok meg.

-          Daniel – ölelem át kacagva, mert ezer éve nem láttam. A középiskolában ő volt a legjobb barátom, persze egy darabig jártunk is, aztán szétváltak útjaink,de vele volt a leghosszabb kapcsolatom eddig. Ő az egyetlen, aki nem kergetett az őrületbe, persze ki tudja mi lett volna, ha nem csak egy diákszerelem lett volna az egész. -

-          Mit keresel itt? – Néz végig rajtam, miközben megpörget.

-          Dolgozom – bújok hozzá. Jól esik egy olyan embert ölelni, akivel egy helyről indultunk.

-          A szüleid? – Néz rám kérdőn, mire elmosolyodom.

-          Jól vannak – bólogatok. – Igyunk valamit – fogom meg a kezét és elhúzom a pultig, ahol nem aprózzuk el a dolgot. Csatlakoznak a barátai is, így pedig elő is jönnek az ezer éves sztorik, amin mind jókat nevetünk. Sikerül kicsit el is áznom, de az egyik srác felajánlja, hogy elkísér a hotelig, amit örömmel el is fogadok. Hulla fáradt vagyok, mégis megcsókolom az idegen fiút, még magam sem tudom milyen indíttatásból. Talán jutalom, mert kedves volt és nem hagyta, hogy egyedül taxizzam. Egész helyeske is és amúgy is, mostanában alig volt időm arra, hogy normális emberekkel normális kommunikációt folytassak.

A cipőm egyre kényelmetlenebb, így mit sem törődve azzal, hogy mit gondolnak majd rólam, leveszem a bejárat előtt és úgy taszigálóm be a fiút a forgóajtón.

A kártyám szerencsére a zsebemben van, így nem kell megállni a recepciónál, de valahogy mégis megtorpanunk, hisz megint megcsókol, én meg hagyom. Miért is ne hagynám?

-          Menjünk –sóhajtok nagyot, mikor elenged és türelmetlenül húzni kezdem a lift felé, arra viszont nem számtok, hogy mellettem valaki hangosan megköszörüli a torkát, aztán két égszínkék szempárral találom magam szembe.

-          Szia – köszön magabiztosan, nekem meg leesik az állam a padlóra. Mi a fenét csinál itt Jamie? És hogy lett pár hét ilyen szexi? Vagy eddig is az lett volna? Ahogy jobban megnézem megállapítom, hogy kissé nyúzott, a szemei alatt sötét karikák vannak, a haja, ami már egészen hosszú, totálisan zilált, a pólója gyűrött, de mégis azt kell mondjam, hogy fájdalmasan helyes.

-          Szia – biccentek neki, miközben az idegen srác hátulról átöleli a derekam és a nyakamba csókol. Hirtelen beugrik, hogy milyen volt mikor ő csinálta ugyanezt. Még a hideg is kiráz az emléktől. – Mennem kell – nyögöm Jamienek, aki csak vigyorogva int egyet, én meg a hirtelen jött frusztrációm Daniel barátjával űzöm el, aki úgy tűnik szívesen maradna miután végeztünk, de valahogy eszem ágában sincs vele aludni.

-          El kéne menned – jelentem ki hűvösen, mikor átkarol és a vállamra hajtja a fejét, gondolom azzal a céllal, hogy itt fog aludni.

-          Mi? – Kapja fel a fejét.

-          Lépj le – mászok ki az ágyból, azzal a céllal, hogy befekszem egy kád vízbe és majd ott megfejtem, hogy miért is kavart fel, hogy Jamie itt van, velem egy hotelben. Az biztos, hogy nem miattam jött, de véletlennek mégis elég durva ez az egész.

-          Hülye kurva – morog a srác, de csak fél füllel hallom meg. Nem érdekel mit gondol, csak az, hogy minél hamarabb húzza el a csíkot.

A tükörbe nézve rá kell jönnöm, hogy szörnyen festek. Ha Jamie kócos volt, akkor az én hajam inkább egy madárfészekre emlékeztet, a sminkem sincs már igazán a helyén és az arcom a kialvatlanságtól totál szürke. Muszáj kijózanodnom és kicsit tatarozni magamon. Így nem láthat meg még egyszer. Persze nem mintha sokat számítana.

Az alvás jót tesz, de kell némi reggeli és egy vödör kávé is. Vagy inkább két vödör…. Nem számítok arra, hogy összefutok vele, lehet, hogy már haza is repült, de az elméletem hamar megdől. Alig ülök le az egyik asztalhoz, máris előkeveredik és szinte azonnal kiszúr.

-          Hosszú éjszaka? – Kérdezi nevetve, mire felmordulok. Ahogy öregszik az ember annál kevésbé bírja az éjszakázást és sajnos ezzel én se vagyok másképp.

-          Fogd be – suttogom, miközben próbálom lent tartani a pirítósom. Muszáj ennem, mert a gyomrom kezd kikészülni.

-          Legalább volt olyan jó, mint? – Néz rám pimaszul vigyorogva, miközben magához inti a pincért, aki úgy ugrálja körbe, mintha Jézus tért volna vissza közénk…

-          Jobb is – fintorgok, ő meg megint nevetni kezd.

-          Ahhoz képest jól le kellett innod magad, hogy lefeküdj vele – dől hátra miközben elégedetten vigyorog.

-          Nincs véletlenül valami jobb dolgod? – Kérdezem halkan.

-          De van, szóval egyél gyorsabban – szól rám, mire kérdőn felhúzom az egyik szemöldököm.

-          Minek? – Pislogok nagyokat.

-          Mert velem jössz – jelenti ki ellentmondást nem tűrően.

-          Tudsz róla, hogy nem vagyok az alkalmazottad igaz? – Mordul rám, mire aprót bólintok. Ha az lenne, ki se mászhatna a hálószobámból és az egyetlen dolga az lenne, hogy meztelenül várjon rám mindig, mikor hazaérek, ráadásul akkor tegyen a kedvemre és úgy ahogy én akarom. Mióta elutazott nem is gondoltam rá. Néha Liam megemlítette, de nem különösebben érdekelt, elvégre elértem amit akartam. Tegnap viszont annak a ficsúrnak az ölelésében látni…. Nem esett jól. Nem tudom miért. Talán az-az oka, hogy egyszer már az enyém lett és zavart, hogy valami idegen bájgúnár is hozzányúl, ahhoz, amit én kisebb küzdelem árán szereztem meg. Ráadásul elkenődött sminkkel, mezítláb, kócosan is totál dögös volt. Ha az ösztöneimre hallgattam volna kitépem annak a kis buzinak a kezéből és a vállamra kapva a saját szobámba viszem, de jobb, hogy az eszem győzött.

-          Van egy kis baj az itteni bárral, rá kell néznem, hogy mit művelnek az embereim – sóhajtok fel, mire összeráncolja a homlokát.

-          És? – Néz rám kérdőn.

-          És te velem jössz. Sminkes vagy, gondolom van szemed az ilyen dolgokhoz. Ha egy klub nem megy az általában azért van, mert már nem elég menő. Ki kell találni, hogy hogyan poroljuk le – sóhajtok fel. Két napja ezen gondolkodom, de semmi ötletem sincs. – Ragaszkodom a társaságodhoz – mosolygok rá, de azt hiszem egyből leesik neki, hogy nincs túl sok választása.

-          Nem vagyok tárgy Jamie, nem rendelkezhetsz felettem – iszik bele a harmadik bögre kávéjába is.

-          A segítséged kérem – próbálok szépíteni, mert hiába totál másnapos látom a barna szemekben, hogy lázadni fog, ha erőszakoskodom.

-          Nem kértél – sziszegi, mire eldurran az agyam.

-          Ne vitatkozz – szólok rá, kissé erélyesen.

-          Leléptem – áll fel hirtelen az asztaltól és dühöngve kivonul a hotel étterméből. Hülye picsa… De én még hülyébb vagyok. Francnak kellett ideülnöm hozzá, viselkedhettünk volna úgyis egymással, mint két idegen. Úgy mindenki jobban járt volna. Végül is semmi közünk nincs egymáshoz és nem is lesz azon kívül, hogy nagy ritkán lehetséges, hogy összefutunk Liam miatt.

A klub tényleg szörnyen megy, a saját szememmel látni, hogy amit felépítettem darabjaira hullik lassan szét szörnyű. Valamit sürgősen ki kell találnom. Bárról bárra járok, kiderítem, hogy hova pártoltak át az emberek azt is, hogy miért és megpróbálok valami más koncepciót megálmodni, de nem megy. Mintha már minden kreatív ötletet ellőttek volna Londonban. Mintha már nem lehetne ebben a városban újat mutatni. Pedig muszáj lesz. Nem húzhatjuk le a rolót. Képtelenség.

Hajnalig ülök a hotel bárjában, mert ott nem kell sokat várni a kávéra, miközben Sandrával dolgozunk, de semmire sem jutunk.

-          Feküdj le aludni, már nem fog az agyad – szól rám, morogni kezdek.

-          Nem alszom amíg ki nem találtunk valamit – sziszegem.

-          Már a számokat is rosszul adod össze -  pirít rám, majd feláll a székről. – Menj aludni, így nem fogunk semmire se jutni. Ki kell pihenned magad, mert szükségünk van arra a briliáns elmédre – simogatja meg a fejem mosolyogva, nekem meg be kell látnom, hogy igaza van. Lassan kettőig se látok és egyre lassabban jutnak eszembe az alap dolgok is. Felszedem a papírkupacokat, majd elindulok a lift felé, ahol persze, hogy belefutok Vanessába, aki úgy tűnik egészen hajnalig dolgozott, mert a sminkes táskája nála van. Nem köszönök és ő sem. Néma megállapodást kötünk úgy tűnik. Nem veszünk tudomást a másikról és ez így is van rendben. A lift falának lehunyom a szemeim, érzem, hogy tényleg elfáradtam.

-          Hé, minden oké? – Ráz meg Vanessa kissé ijedten, mire megrázom magam.

-          Miért ne lenne? – Pislogok rá értetlenül, de aztán rájövök, hogy valószínűleg elaludtam egy fél percre. A papírjaim nincsenek a kezemben a lift padlóján hevernek szerte szét, én meg azonnal elkáromkodom magam. Minden összekeveredett.

-          Segítek – néz rám Vanessa aggódva, mikor lehajolok a dokumentumokért. A kimerültségtől kicsit szédelgek, de nem vészes, volt már ennél rosszabb is.

-          Most minden összekeveredett – dünnyögök. Sorrendbe kell tennem mindent mielőtt elalszom.

-          Hé, Jamie minden oké? – Fogja meg a vállam, mikor nagyokat ásítva kiegyenesedem.

-          Álmos vagyok – morgok rá. Nem tudom mit aggódik. Már a liftben megpróbálom összerendezi a dolgokat, de nem megyek semmire.

-          Hé, gyere – fogja meg Vanessa a könyököm és kitaszigál a liftből, a szobámig pedig tovább húz, ami elég jó ötlet, mert állva képes Lennék elaludni. Az ágy szélére ülve nekiállok megint felállítani a sorrendet, de nem megy, így egyre dühösebb leszek. – Aludj – szól rám

-          Ha ezeket sorrendbe tettem – pakolom szét a papírokat.

-          Nem vagy te egy kissé maximalista? – Kuncog fel. – Alig bírod nyitva tartani a szemeid – suttog, miközben kiszed mindent a kezemből és a matracra dönt, majd betakar. – Holnap még itt lesznek ezek az izék, meg fogják várni, hogy sorba tedd őket – sutyorog, de már nem hallom, hogy mit mond, mert amint a fejem párnához ér elalszom.

5. Vereség

-          Jól vagy?  - Térdelek Liam mellé, aki elhúzza a száját.

-          Jobban lennék, ha szól a kiscsaj, akit egész délután fűztem, hogy egy két méteres benga állat a férje – morog, mire elnevetem magam. Jamie arcán már elhalványult a monokli, ami az első találkozásunkkor színesebbé tette a szeme alatti területet, de neki is ugyanez volt a problémája.

-          Ti buktok a férjes asszonyokra? – Nevetek hangosan, kettejük közt járatva a pillantásom, mire összenéznek aztán csak somolyogva vállat vonnak, én meg megcsóválom a fejem. – Hozok jeget – állok fel, majd a konyhába megyek, de odáig hallom, hogy élénken diskurálnak valamiről. Mikor visszatérek Liam érdekesen mérget, majd elmosolyodik.

-          Szóval kibékültetek? – Néz rám kérdőn, mire megvonom a vállam.

-          Az attól függ ehetőt főzött-e – nézek Jamie ragyogóan kék szemeibe.

-          Erre azt hiszem nem lesz panasz – kotyog közbe Nick, miközben én ellátom Liam sérülését. Csak kérdőn nézek a fiúkra, akik majd megpukkadnak annyira nevetnek.

-          Jamie szakácsként végzett először és elég jó mindig abban, amit csinál – ad Liam magyarázatot, mire eltátom a szám egy pillanatra. Valahogy nem néztem volna ki belőle, hogy egy sajtos makaróninál többre is képes. Tele van meglepetésekkel ez a pasas.

-          Ez darabig tuti nem kell sminkelned – mosolygok rá, mikor leveszem a jeges zacskót az arcáról, ami alatt vörös a bőr és fel is van dagadva rendesen.

-          Francba – vigyorog rám, majd felszisszen, mikor visszateszem az arcára a borogatást.

-          Na jó, ha ti elintézitek én lelépek – köszön el Nick, akit én engedek ki az ajtón, mert Liam kissé szédül, így Jamie felviszi a szobájába.

-          Ketten maradtunk – jelenti be Jamie hirtelen, majd a vállamra fekteti a tenyerét és masszírozni kezdi őket, amit jóleső nyögéssel fogadok. Kellemes érzés, ahogy a hosszú ujjaival finoman kigyúrja az egyik óriási görcsöt a bőröm alól, de tudom, hogy megint csak el akar csábítani.

-          Kapok vacsorát? – pillantok rá hirtelen, mire elmosolyodik.

-          Persze – bólint lassan, majd kiszolgál és csendben figyeli, hogy ízlik-e amit készített. Próbálok nem felnyögni már az első falat után, de ha valami az tényleg biztos, hogy nagyon ért a főzéshez.

-          Miért nem maradtál szakács? – Sóhajtok nagyot jóllakottan, a hasamat simogatva és meglepődve veszem észre, hogy még desszertet is kapok.

-          Mert akkor valakinek az éttermében kéne dolgoznom. Vagy főzöl vagy üzletet vezetsz, a kettő együtt nem megy – von vállat. – Nem vagyok hajlandó semmilyen idiótának ugrálni.

-          Liam és a csajaid biztos élvezik, hogy csak itthon gyakorolsz – mosolygok rá, de ő elkomorul.

-          Nem szoktam semmilyen nőcskének főzőcskézni – fintorog. – Talán te vagy az első – gondolkodik el, miközben tölt egy újabb pohár bort magának.

-          Mi ez a nőgyűlölet? – Pislogok nagyokat, mert állandóan úgy beszél a gyengébb nem képviselőiről, mintha mihaszna kurvák lennénk, ez pedig cseppet sem tetszik.

-          Nem gyűlölöm a nőket – néz rám értetlenül. – Vagyis nem kevésbé, mint az embereket alapjáraton, teljesen mindegy milyen nemű emberről is beszélünk.

-          Kezdelek nem érteni – ráncolom össze a homlokom, hisz elég bizarul hangzik, amit mond. Hogy lehetne mindenkit gyűlölni, korra és nemre való tekintet nélkül?

-          Az emberek gonoszak, nekem meg hánynom kell tőlük. Oké, van pár kivétel, de nem az a jellemző, hogy bárkit is szeretnék – suttog. Legalább őszinte, még akkor is ha totál bolond.

-          És engem is utálsz? – Kíváncsiskodom.

-          Nem mondom, hogy kedvellek – kuncog fel. – De minél többet vagy a közelemben, annál kevésbé megy, hogy gyűlöljelek. Persze egy idegesítő, makacs picsa vagy, de ez már részletkérdés – kacag fel, én pedig lenyűgözve bámulom, ahogy nevet. Hirtelen elgondolkodom azon, hogy mi van, ha igaza volt és tényleg csak előítéletes vagyok. Lehet, hogy kívülről úgy néz ki, mint egy tinédzser, de belülről igenis megvan benne az a határozottság, ami le szokott venni a lábamról többnyire. Mégis valamiért el se bírom képzelni, hogy egyáltalán hozzámérjen. Van benne valami, ami taszít, amit nem tudok megmagyarázni, sőt talán fel sem foghatom, hogy miért is van ez így, hogy mi ez az érzés, de ott vibrál benne, a szemében van, talán a lénye része, de nem tudok ezzel mit kezdeni.

Úgy méreget, mintha egy bonyolult keresztrejtvény lennék, amit meg kéne fejtenie, de nem jut semmire. Jót mosolygok rajta, látszik, hogy küzd azzal, hogy rájöjjön mit is gondolok. Pedig nem túl bonyolult az ügy. Egy ilyen nőnek nem kéne, hogy problémát okozzon kitalálni, mit is akar tőle egy férfi, egy kellemes vacsora után. Olyan egyértelmű. Ő mégis túlgondolja, mögöttes szándékokat keres, érzelmeket, bonyodalmakat, amiket egyetlen fickó se szívesen kever bele a kalandjaiba. De tipikus nő. Mindig mást akar látni, mint ami van. Talán tényleg arra gondol, hogy el akarom venni. Lehetséges, hogy már a gyerekeink nevét is kitalálta, ahogy a legtöbb csaj. Bolond fruskák, túl nagy elvárásokkal.

De nem, ő inkább egy önérzetes tyúk, aki azt hiszi, hogy ha feleslegesen túráztat, majd feladom. Persze ő nem érti, hogy vannak bizonyos dolgok, amikre képes vagyok hosszú időn át is, türelmesen várni. Ő is ilyen. Ha lerohanom, elszalad, így más taktika kell. Meg kell várnom, amíg ő sétál be a csapdába magától. Persze okos és sejti, hogy a vesztébe rohan, de remélem mire ráébred, hogy mi is történik, addigra már késő lesz. Ez az egyetlen lehetőségem.

-          Bort? – Nézek rá kérdőn, mire tétován bólint egyet, én meg töltök neki egy öblös pohárba.

-          Le akarsz itatni? – Kortyol bele, miközben kérdőn néz rám.

-          Felmerült ez az ötlet is, de elvetettem – kacsintok rá. – Szóval most már rendben vagyunk? – Nézek rá kérdőn.

-          Fogjuk rá, bár az egész lényegtelen úgyis elutazom – von vállat.

-          Ezt már említetted – bólogatok. – Holnap nincs kedvetek eljönni a lakótársaiddal a klubba? – Ajánlom fel neki az újabb lehetőséget.

-          Talán – mosolyodik el, én pedig csak bámulom és fantáziálok arról, hogy mit is csinálhatnánk épp, ha nem lenne ilyen rohadt makacs. A bortól lassan felenged és fecsegni kezd mindenféléről. Elég szórakoztató, még meg is nevettet, amin kissé meglepődök megint, de hát ez van.

-          Nincs az-az Isten – csóválom meg a fejem, mikor kiszúrja a játékkonzolt, amit Liam szeret nyúzni.

-          Félsz, hogy kikapsz? – Ül le a földre, miközben a játékok közt kezd kutakodni.

-          Nem igazán – csóválom meg a fejem. – Kinőttem már ezekből a gyerekes marhaságokból.

-          Ne legyél már ilyen komor, engedd el magad vagy ez csak kifogás igaz? – vigyorodik el. Tudom, hogy csak provokálni akar, beveti a női trükkök egyik legalapvetőbbjét, azzal, hogy kihívás elé állít. – Félsz, hogy megver egy lány? – Kuncog halkan, miközben a világ legelcsépeltebb mondata hagyja el a száját, mégis elég bájosan csinálja ahhoz, hogy ne tartsam érte egy buta kurvának.

-          Mondtam már, hogy sosem szoktam veszíteni igaz? – Köszörülöm meg a torkom.

-          Bizonyítsd be – szólít fel, mire nagyot sóhajtva leülök mellé és beüzemelem a rendszert, aztán nekiállunk játszani. Tényleg nem veszítek, de úgy tűnik őt cseppet sem zavarja, hogy állandóan kikap. Inkább csak nevet az egészen. Kissé meglep, hogy nem vágja ki a hisztit a dolog miatt, a legtöbb lány kikövetelte, hogy legalább egy meccset bukjak el. Talán mégis más, mint a többi.

-          Még egy? – kérdezem halkan.

-          Nem, ennél több vereséget nem bírna ki az önbizalmam – kacag. - Oké, beismerem, hogy ebben jobb vagy, mint én – adja meg magát.

-          Mindenben jobb vagyok – vágom rá, bár tudom, hogy ez kissé beképzelten hangzik.

-          Szerintem sminkelni nem tudnál – ingatja a fejét.

-          Meg tudnám tanulni – dőlök hátra, ugyanis hiába élvezem a vele való akár barátinak is nevezhető játszadozást, kezdek fáradni. Ő is nagyokat ásít, így elnézek az óra felé, ami szerint már fél hat van.

-          Itt alszol? – Nézek rá kérdőn.

-          Dolgoznom kell holnap azaz ma, inkább hazamegyek – nyújtózkodik nagyot, nekem meg majdnem kicsordul a nyálam, ahogy figyelem milyen gyönyörű a teste. Muszáj, hogy az enyém legyen.

-          Hazaviszlek – tápászkodok fel nagy nehezen.

-          Ittál – jelenti ki, mire megint nevetnem kell. Komolyan kezd fájni a hasam és az arcom is már, nem is tudom mikor nevettem ennyit utoljára.

-          Nem megyek neki egy fának se ígérem – indulok el, ő pedig kétkedve követ, de azért mégis beszáll mellém, én pedig tényleg biztonságban hazaviszem.

-          Ha te is hazaértél írj egy üzenetet, tudni akarom, hogy visszafelé se karamboloztál – suttogja halkan, mire felhúzom az egyik szemöldököm.

-          Csak nem aggódsz miattam?

-          Nem, de azt hiszem Liam nehezen viselné, ha az öcsikéje felcsavarodna egy oszlopra – somolyog. – Na jó, talán egy kicsit én is aggódni fogok – pattan ki a kocsiból, miután egy gyors puszit nyom az arcomra, én  meg döbbenten bámulok utána, miközben az illata még mindig az orromban van.

Hiába hív, nem veszem fel. Az este így is túl sok volt. Van benne valami, ami talán kicsit mégis megbabonázott. Persze ma este se úszom meg, hogy találkozzunk. Kellett nekem elmondani Larának, hogy meghívtak minket bulizni. Épphogy hazaesem, két órás alvással és tizenkét órányi kőkemény melóval a hátam mögött, amit egy primadonnával kellett eltöltenem, Lara már tuszkol is a fürdőbe, hogy kezdjek készülődni, de én csak aludni akarok és enni végre valamit.

-          Hagyj már – nyögök fel, mikor egy forró fürdő után, épphogy elnyúlok az ágyamon és ő máris berobog, hogy ismét divatdiktátort játsszon.

-          Nem-nem – csóválja a fejét.

-          Nem megyek sehova – csukom le a szemeim.

-          Ó, dehogynem – huppan le mellém.

-          Fáradt vagyok – nézek rá kérlelően.

-          Ismerlek, a fáradtságod elűzi egy bögre kávé, szerintem inkább félsz – vigyorog, én meg kitekerném a nyakát, amiért mindig ilyen élesen látja a dolgokat, még akkor is, ha csak minimális információkkal rendelkezik.

-          Fáradt vagyok – kötöm azért mégis az ebet a karóhoz, de tudom, hogy semmi értelme.

-          Kezd megtetszeni neked – kuncog fel.

-          Nem – mordulok rá.

-          Oké, akkor nem – von vállat. – Tök mindegy, öltözz fel, addig csinálok kávét meg vacsorát – robog ki, miután kidobálta a szerinte megfelelő darabokat az ágyamra. Tudom, hogy nincs választásom, azaz pontosítva semmi, neki se állok vitatkozni vele, nem nyerhetek. Jamie persze újból hív, de megint kinyomom. Nem akarok vele beszélni, mert még a végén tényleg meggyőz arról, hogy nem is egy gonosz, rosszindulatú, beképzelt pöcs.

Épphogy beállnák a sorba, egy biztonsági őr, mellénk is sétál és mosolyogva, kihúz minket onnan.

-          Vanessa igaz? – Kérdezi kedvesen, mire bólintok. – Jamie már várt – kísér be soron kívül, mire nagyot sóhajtok, Lara meg csak vigyorog, mint a vadalma. Tetszik neki, hogy kivételezett helyzetbe vagyunk, nekem viszont cseppet sem. Ennek már megint megvesztegetés szaga van, de lehet, hogy immár csak paranoiás vagyok.

-          Köszönjük – mosolygok a férfira, mikor a galériához vezető lépcsőnél elbúcsúzik és visszamegy a helyére.

-          Nagyon teper – kiabálja Lara a fülembe, mire megforgatom a szemeim, de mire felérünk, már ott is áll Jamie a lépcső tetején, egy olyan mosollyal az arcán, amitől egy pillanatra, mintha megroggyanna a térdem.

-          Nem mondták még önnek hölgyem, hogy illetlenség kinyomni egy úriember hívását harmincadszorra is? – Súgja a fülembe köszönés helyett.

-          Még jó, hogy ma egy úriember se hívott – mosolygok rá, mire felkacag és Lara felé fordul, de én máris két erős kar szorításában találom magam, amik Liamhez tartoznak. A monoklija elég ronda, de a vigyora így is a régi. Valahogy megnyugtat, hogy itt van és ha kell biztos vagyok benne, hogy megvéd a hiéna testvérétől, aki totálisan átmossa lassan az agyam.

-          Gyere – húz magával azonnal egy asztalhoz, ahol hat liba ücsörög és koktél szürcsölget. Mindenkinek bemutatnak minket egyesével, de egyik lánynak se sikerül megjegyeznem a nevét. Mindegyikük furcsán méreget minket, de nem nagyon törődök velük, Liam teljesen lefoglal. Minél többet iszik, annál több ruhát dob le magáról, szerencsére a nadrág marad, de valamiért nem rá figyelek, hiába fecseg arról, hogy milyen hatással is van a nőkre az, hogy beverték a képét. Jamie két lányt fűz egyszerre, de a tekintetét mégis magamon érzem, mégis akárhányszor felé pillantok realizálnom kell, hogy abszolút nem figyel rám. Lara Nickkel beszélget, Liam pedig hirtelen felpattan és a lépcsőt ismét nem használva a korláton átugorva jut le a dj pulthoz, hogy ott táncoljon.

-          Egyszer ki fogja törni a nyakát – sóhajt fel az egyik lány mellettem, mire zavartan nézek rá, hisz eddig senki nem szólt hozzám Liamen kívül.

-           Elképzelhető – bólintok, de az említett kismajom épp visszakapaszkodik és a korláton lógva kezd el kiabálni, hogy induljak el utána.

-          Menj, úgyse adja fel – mosolyog rám a szőke lány, én meg lehajtom az italom és a lépcsőt használva elindulok a seggét rázó barátom felé.

Talán kicsit irigy vagyok, amiért Liam már megint elrabolta tőlem a prédát, de legalább tudom, hogy nem fogja ma éjjel sehova vinni. A korlátnak dőlve figyelem Vanessát. Már megint úgy táncol, mint akkor este, már megint úgy érzem le kell mennem és akár ősember módjára is de meg kell kapnom, de nem lehet. Tudja, hogy figyelem, már nem titkolom, a tekintetünk néha-néha összeakad, ő elmosolyodik, majd a bátyám felé fordul és tovább táncol, immár mezítláb, semmitől és senkitől sem zavartatva.

-          Jössz? – Nyivákol Farrah, mire értetlenül pislogok rá. Halvány lila gőzöm sincs miről dumált eddig, mert totálisan hidegen hagy az a rengeteg ostobaság, ami kiömlik a száján. Egyszerűen rosszul vagyok tőle, de egy dologra mégis jó lesz.

-          Dugni? - Húzom fel kérdőn a szemöldököm, mire elvigyorodik és már indul is el, minden további kérdés vagy tétovázás nélkül magabiztosan. Hiába buta, le kell vezetnem a felesleges energiáim, mert mire Vanessa az enyém lesz….

Gyors, unalmas, de legalább kielégítő az egész, persze azon megsértődik, hogy utána kidobatom és ki is tiltatom a klubból, fenyegetőzik, hogy ezt még megbánom, de nem igazán hat meg a dolog. A ruháim igazgatva lépek ki a folyosóra és egyből Vanessába ütközöm, aki gúnyosan mosolyog a falnak dőlve.

-          Jó volt? – Kérdezi halkan, mire ráncba szalad a homlokom. Mintha érdekelném…

-          Fogjuk rá – bólintok.

-          Csak gondoltam elköszönök – néz rám azokkal a hatalmas szemeivel, én pedig nem igazán értem mire akar most kilyukadni. Fiatal még az este, miért menne el?

-          Fáradt vagy? – Tippelek, de ő csak némán csóválja a fejét. – Nem tetszik a zene? – Pillantok el a tánctér felé, ami tömve van az őrjöngő fiatalokkal, de ismét nemet int. – Rosszul érzed magad? – Lépek hozzá közelebb.

-          Nem, hazamegyek, aztán a reptérre. Kaptam az előbb egy elég jó ajánlatot – mosolyodik el, de van valami az arckifejezésében, ami cseppet sem tetszik.

-          Elviszlek – indulok el, de a hangja megállít.

-          Nem. Van még öt lány, aki sorba áll azért, hogy ágyba, azaz raktárba vidd őket – mosolyog, de ez nem olyan mosoly, amilyet már megszoktam tőle és ami totál elbűvölő.

-          Most kiakadtál, mert megdugtam, Farraht? – Nézek rá kérdőn. Eddig elutasított, most meg az bántja, hogy valaki mással voltam? Komolyan nem értem én a nőket.

-          Dehogy, csak nem akarok egész úton csuklani Japánig, mert tuti engem átkoznának, ha most hazavinnél és ők már nem kaphatnának belőled egy darabot se.

-          Nem, érdekel, azt csinálok amihez kedvem van. Hazaviszlek – jelentem ki határozottan, de ő már megint csak a fejét rázza, ami kezd kicsit bosszantani.

-          Maradj, jó mulatást és ég veled – suttogja, majd sarkon fordul és elsétálna, ha egy fél perces utána bámulás után, nem kapcsolnék, hogy ki fog csúszni a kezeim közül, ha most hagyom így elmenni, ezt a luxust pedig nem engedhetem meg magamnak.

-          Kiakadtál, mert megdugtam Farraht, de te mondtad, hogy nincs köztünk meg a kémia és nem fogsz velem lefeküdni szóval most komolyan nem értelek – cibálom be a raktárba.

-          Miért szemeztél velem egész este? – kérdezi halkan, mire elnevetem magam.

-          Mert tetszel, de ez nem volt eddig se titok – zavarodom össze lassan teljesen.

-          Akkor miért mentél el dugni azzal a csajjal? – fintorog.

-          Oké, ebből elég, azt csinálok amit akarok. Most hazaviszlek és út közben megbeszéljük – fogom meg a kezét nagyot sóhajtva, majd a hátsó kijáratig meg se állok vele, ahol az autóm áll. Ő viszont egész úton nem szólal meg, ami dühít. Döntse már el, mit akar, az ég szerelmére. És amúgy is nem tök mindegy? Nincs joga játszani a sértődött kisasszonyt…. Képes lenne szó nélkül bemenni a házba, de nem hagyom, utána megyek, mert addig tuti, hogy nem utazik sehová, amíg meg nem mondja, hogy már megint miért is én vagyok a faszfej.

-          Rám néznél legalább? – Kapom el, mikor majdnem rám vágja a bejárati ajtót.

-          Hazahoztál, most visszamehetsz, ha erre járok majd, felhívlak és összefutunk – mosolyog rám kedvesen, amitől még inkább elvesztem a fonalat.

-          Neked tuti, hogy nincs ki mind a négy kerekeid – sóhajtok fel, de nem tudok tovább uralkodni magamon, túl közel van, túl gyönyörű és muszáj megcsókolnom. Nem habozok, nem gondolkodok, csak a hajába túrok és teszem, amit az ösztöneim diktálnak. Meglepetten nyög fel, amit meg tudok érteni. Az első döbbentet az okozza, hogy nem lök el, hanem hagyja, hogy a nyelvemmel utat törjek az ajkai közé, a másodikat pedig talán az váltja ki, hogy elkönyvelhetem ezt a csókot életem legtökéletesebb csókjaként. Mintha erre teremtettek volna… Aztán jön a harmadik, mikor elválok tőle, ugyanis nem pofoz fel, mint ahogy arra először számítok, hanem nagyra tágult vágytól csillogó szemekkel bámul rám, miközben az ujjaival a tarkóm simogatja, majd mosolyogni kezd és úgy esik nekem, mint egy éhes tigris, ezzel zöld jelzést adva, mindenre, amiről eddig csak fantáziálhattam.